Vissza a gyökereinkhez? Most komolyan?!

Az utóbbi időben folyton megkörnyékez ez a kérdés. Legnyilvánvalóbban akkor jön szembe, amikor a minimalizmussal vagy a zero wate életmóddal kapcsolatban olvasok cikkeket vagy beszélgetéseket, de ott van az élet más aspektusaiban is. Mindannyiszor, ahányszor úgy érzem, valami nincs rendjén, visszatekintek a múltba, keresek egy mágikus pillanatot, amikor minden rendben volt, és onnantól még kétségbeesettebb leszek, mert úgy érzem, vissza akarok térni abba a mágikus pillanatba. (Olyannyira gyakran visszatér nálam ez a gondolat, hogy szerintem részben a tegnapi bejegyzésemet is ez inspirálta).

Igazából a múltra való vágyakozást a csúf és bizonytalan jelenben egy teljesen jogos gondolatnak tartom, mert ezek azok a tapasztalatok, amiket már megszereztünk egyszer. Valami, amit már ismerünk, amiben bízhatunk. Tök jó kapaszkodó, és szuper inspirációs forrás. Csak meg kell tanulni így is kezelni.

Szerintem az előremutató gondolkodás az, amely bár táplálkozik és tanul a múltból, de mégsem akar oda visszamenni. Rengeteg kellemetlenség ér minket nap mint nap, de az nem jelenti azt, hogy a jövő csakis valamiféle siralom völgy lehet. Sőt, a múlt sem volt fenékig tejfel, amiről előszeretettel meg szoktunk feledkezni, amikor a gyökereinkkel példálózunk. Ilyenkor nagyvonalúan elfelejtjük az elmúlt idők minden hibáját és nehézségét, hogy rózsaszín lencsés szemüvegen keresztül irigykedve szemlélhessük azt.

Pár hete a zero waste jegyében néztem meg egy dokumentumfilmet, amiben azt pedzegették, nem lenne-e jobb, ha mindenki maga termelné meg az élelmiszereit, mint a régi szép időkben. Tisztában vagyok vele, hogy ez a modell valamikor a történelem során működőképes volt, és nyilván megvan annak a maga szépsége, ha valaki a két kezével termel meg valamit (helló panelházak konyhaablakában éldegélő fűszernövények!), de ha belegondolunk, láthatjuk, hogy ez bár környezetvédelmi szempontokból talán előnyös lenne, minden más szempontból azonban visszalépés. A jelenkor problémáit úgy kell megoldanunk, hogy azok előre mutassanak, ne hátra, mert csak akkor tudunk fejlődni.

Ugyanez a séma jött vissza, amikor arról vitáznak az emberek, hogy mennyire nem értékeli manapság már senki az élet egyszerű örömeit, hogy mennyire tönkreteszi az emberi kapcsolatokat a social media, hogy mennyi elvárást támaszt ma egy átlagos ember felé a társadalom és ennek mennyire nehéz megfelelni. Sorolhatnám a példákat még sokáig. Könnyű ezekben a helyzetekben azt mondani, hogy bezzeg régen minden jobb volt, és vágyakozni egy idealizált múltra, de ha belegondolunk, ez egy örökösen visszatérő érzés, amit valószínűleg ugyanúgy éreztek a múlt emberei is, amikor szembesültek jelenük problémáival. A jelenkor kérdéseire azonban az igazi választ mindig abban találta meg eddig az emberiség, amikor előre haladt, új dolgokat talált ki, és a fejlődést választotta. Úgy gondolom, ha én is megtanulom így szemlélni az engem nyomasztó problémákat, akkor végül sikerül majd megtalálnom a helyes irányt, és nem egy régi Dórit kapok majd vissza, hanem egy újat és jobbat, mint amilyen korábban volt.

Photos by Pavan Trikutam and Anita Jankovic on Unsplash

 

(Visited 881 time, 1 visit today)

További bejegyzések