Inspiring Clicks #3 – Május ’16

Nagyon régóta nem veszek meg semmilyen magazint, mert ár érték arányban nem nekem nem érik meg, de ahogy ezt a rovatot szerkesztem, néha eszembe jut, milyen klassz lenne, ha lenne egy olyan magazin, amit a kedvenc bloggereim írnak. Ha pedig létezne ilyen újság, akkor a májusi számában biztosan ez a hét cikk szerepelne, amit a mai poszthoz összevállogattam nektek :)


írta: For Her Blog
Szandra blogja nemrég váltott arculatot, és nekem nagyon bejön ez az új irány. Már korábban is sokat olvashattunk nála az anyaságról illetve a kislányával közös élményeiről, és ez a posztja is ezt a témát boncolgatja. Lényegében arról szól a bejegyzés, hogy a saját gyereked fejlődését ne folyamatosan a másokéhoz mérd, és hogy az egész gyereknevelés egy nagy türelemjáték. Szandra nagyon szépen és összeszedetten ír a témában, én pedig szokás szerint tovább tudom gondolni az egészet az élet más területeire is – azt hiszem, rengeteg hasonló türelmet igénylő szituációval találkozunk a mindennapjaink során :)


írta: Bouvet
Nagy rajongója vagyok az ilyen ironikus humorral átitatott cikkeknek, mert egy csomó bosszantó helyzetben segít, ha ki tudod figurázni az egészet, és nevetni egy jót rajta. Lakás felújítós élménye pedig szerintem mindannyiunknak van, úgyhogy azt hiszem, nem én voltam az egyetlen, aki végig vigyorgott a poszt olvasása közben.


írta: Maison
Mióta dolgozom, folyamatosan foglalkoztat a munka és magánélet közötti egyensúly témája. Ez a poszt nagyon jó ötleteket ad arra, hogyan védd meg a saját szabadidődet és priorizáld a napi teendőidet. Bár a cikk leginkább az otthonról végezhető munkákra vonatkozik, mégis könnyen alkalmazhatóak bármilyen munkahelyre.


írta: bits & pieces
Ebben a hónapban egy csodás fotós bejegyzést is beválogattam ebbe a rovatba. Egy csomó mindennapi pillanat, magával ragadó hangulattal. Jó érzés őket újra meg újra végig nézni, az ember mindig talál bennük valami újat és különlegeset, amit először nem vette észre.


írta: Mr. Foster kalandozásai Budapesten
Kötelező olvasmány minden édesszájúnak, akit érdekel, hogyan alakult és fejlődött a cukrászat Budapesten az utóbbi évszázadban. Nagyon érdekes cikk, ami tele van cukrásztörténeti érdekességekkel, és megmutatja, mikor mi volt a menő a fővárosi édesség rajongók körében.


írta: Eszter’s Offtopic
Egy nagyon személyes bejegyzés Esztertől, amivel úgy gondolom, hogy sokan együtt tudunk érezni – én legalábbis biztosan. Mindaz, amit a bűntudat okozta szorongásról ír, annyira eleven és ismerős. Érdemes elolvasni, és érdemes elgondolkodni rajta alaposabban.


írta: Into Mind
Az etikus gardrób kialakításának gondolata egyre gyakrabban jön velem szembe, ez a cikk pedig abban segít, hogyan tudsz erre törekedni attól függetlenül, hogy mekkora keretből gazdálkodsz, amikor ruhákat vásárolsz magadnak. Több olyan dolog is van benne, amit tudatos vásárlásra való törekvéseim során már eddig is alkalmazta, de nagyon jó ezt az 5 lépcsős összefoglalót olvasni, szépen rendszerbe foglalja az egészet. “Don’t let perfect be the enemy of good!” – ez a mondat nagyon megfogott.

Kép forrása: Unsplash

(Visited 276 time, 1 visit today)

További bejegyzések