Kihívások

Így örökítsd meg 2017-et – A 100 fotós kihívás

100 fotós kihívás

Valószínűleg már hallottatok a 365 napos fotós kihívásról – én már próbáltam, és így utólag: csak igazán elszánt embereknek ajánlom :) Iskola, munka és sok más egyéb mellett nem könnyű végig vinni egy ilyen projektet, főleg, ha nem csak az számít, hogy mindennap megörökíts valamit, de a képek amiket elkészítesz, szépek és jó minőségűek is legyenek. Én anno 276 nap után döntöttem úgy, hogy abba hagyom a kihívást – addigra úgy éreztem, hogy a hobbim, ami előtte feltöltött és izgatottá tett, inkább már stresszel és nyomaszt. Épp ezért le is fokoztam 52 hetes kihívásra, és az év további része már békében és nyugalomban telt :)

Ha úgy érzed, hogy szívesen örökítenéd meg 2017-et egy nagyobb lélegzetvételű fotós kihívással, de félsz attól, hogy egy 365 napos projekt már inkább teher lenne, akkor én a 100 témás fotós kihívást javaslom. Ennek annyi a lényege, hogy összegyűjtesz magadnak 100 témát, amiről a következő egy évben szeretnél fényképet készíteni, és ezzel a listával veted bele magad az alkotásba a következő egy évben. Ha ügyesen választod meg a témákat, akkor ez a kihívás lehetőséget ad arra, hogy egyaránt készüljenek előre eltervezett és spontán képek is. Adhatsz meg egyszerű, általános témákat magadnak pl. reggel, munka, inspiráció, utazás, de lehetnek a listádon konkrét, személyes dolgok is pl. Márk szülinapja, anyu sajtos sütije, közös kép Anikóval. Utóbbiak segítenek abban, hogy a számodra fontos alkalmak biztosan megörökítésre kerüljenek, míg az általánosabb témák bármikor sorra kerülhetnek az év során, amikor éppen kedvet kapsz hozzájuk.

Inspirációként olvasd át az én évszakonkénti fotó ötlet gyűjteményemet (ez összesen pont 100 témát tartalmaz, úgyhogy biztosan találsz majd benne valami érdekeset): tavasz, nyár, ősz, tél. Emellett Pinteresten is rengeteg fotós check listet találhatsz, amik segítenek témákat gyűjteni. Fontos, hogy személyre szabd ezt a kihívást: válogass témákat a saját ízlésed szerint, és a képek mennyiségét is nyugodtan csökkentsd vagy növeld – senki nem fogja rajtad számon kérni, hogy miért 50 vagy 120 téma feldolgozása mellett tetted le a voksodat :)

Belevágnál? Oszd meg a saját témaötleteidet a hozzászólások között, és inspirálj vele másokat! :)

(Ha pedig másmilyen kihívásra vágysz, nézd meg tavaly milyen tippet adtam 2016 megörökítésére!)

The Steal Like An Artist Journal – A kreatív kleptomániások jegyzetfüzete

Steal Like An Artist Journal

Azoknak, akik már követik egy ideje a blogot, nem nagy újdonság, hogy mennyire szeretem Austin Kleon Steal Like An Artist című könyvét. Ha még nem hallottál róla, most röviden összefoglalom: ez a könyv mindenféle kreatív elfoglaltságot űző embernek nyújt segítséget abban, hogyan használjuk fel a minket érő hatásokat arra, hogy új ötletekkel álljunk elő. Számomra nagyon inspiráló volt ez a könyv, hatalmas lendületet adott a kreativitásomnak, és azóta is gyakran olvasok belőle újra egy-két kiragadott részletet.

Gondolhatjátok, hogy mennyire lelkes voltam, amikor láttam, hogy megjelenik a Steal Like An Artist Journal 2015 szeptemberében. Ugyanakkor voltak bennem kétségek is. Attól féltem, hogy ez csak egy újabb bőrt akar majd lehúzni az eredeti könyvről, és végül kapok egy nagyon drága jegyzetfüzetet, amiben alig van valami plusz tartalom. Hogy őszinte legyek, jobban örültem volna, ha Austin Kleon inkább ír még egy könyvet.

Jó sokáig érleltem magamban a gondolatot, hogy akkor most kell-e nekem ez a napló vagy sem. Végül egy Book Depositorys rendelés alkalmával, akciós áron mégis csak a bevásárló kosaramba került. Úgy éreztem, hogy muszáj kockáztatnom, mert már rettentően kíváncsi voltam, mi lehet a naplóban. És te jó ég, hogy mennyire pozitívan csalódtam! (more…)

A nyár 92 napja

2011-ben végig fotóztam a nyarat. Június 1-től augusztus 31-ig minden nap a kezembe vettem a fényképezőgépemet, hogy megörökítsek valamit az adott napból. A lehető legjobb időpontban csináltam ezt a projektet: a nyaram egyszerre volt izgalmas és felhőtlen, így mindig volt mit lefotóznom, és mindig volt időm képeket készíteni. Emellett minden nap igyekeztem pár mondatban összefoglalni, mit csináltam aznap, így a végére egy fotókkal ellátott különleges nyári naplóval gazdagodtam.

Bár nekem valószínűleg idén nem lesz alkalmam hasonló fotós projektekre, a mai bejegyzést azért írtam, hogy arra buzdítsalak titeket, hogy vágjatok bele valami hasonlóba. Készítsetek képeket Instagramra a telefonotokkal 92 napon keresztül, gyakoroljatok a frissen vett tükörreflexes gépetekkel, hogy 92 nap múlva észrevehessétek majd mennyit fejlődtetek. Írjatok hozzá egymondatos naplót vagy hosszabb beszámolókat. Találjatok ki neki egy témát (pl. mindennap lefotózni a kilátást az ablakotokból vagy készíteni egy selfie-t). Legyetek kreatívak és használjátok ki a nyarat!


Keri Smith felfedezések – World of Colors

colors

Itt a World of Colors és a nagy visszatérés ideje! Tisztában vagyok vele, hogy mennyire elhanyagoltam az utóbbi időben a Keri Smith-féle kihívásokat (bár az élet így is gondoskodott róla, hogy bőséges kihívásokban legyen részem), olyannyira, hogy legutoljára egy évvel ezelőtt mutattam be nektek egy ilyen kreatív gyakorlatot, mely során feliratokat gyűjtöttem a mindennapokból.

A mai kihívás a színekről fog szólni, és a könyvben a hetes számot viseli. A feladat végrehajtásához először is el kell zarándokolnod egy barkácsáruházba, és összeszedni annyi színmintás kártyát, amennyit csak tudtok (és nem szégyelltek magatokkal vinni). A következő lépés pedig az, hogy megkeressétek a kártyák színeit a mindennapjaitokban.

colors

Én fotókon dokumentáltam nektek, miket találtam, ami egy lehetséges módszer arra, hogyan vihetitek végig a kihívást. A könyvben egy másik módszert választ az írónő: a kártyákat szét vagdosta, hogy egy darabkán csak egy szín látszódjon, majd albumot készített belőlük, és minden színhez odaírta, hol vagy min talált rá. Szerintem ez is nagyon kreatív, és így jóval maradandóbb az egész :) Most azonban lássuk, nekem miket sikerült gyűjtenem: (more…)

Így rögzítsd 2016-ot – Egy hónap, egy mondat

Rona Keller az egyik kedvenc fényképészem, már jóval azelőtt követni kezdtem a munkáit, hogy én magam is komolyabban a fotózás felé fordultam volna – tehát kb. 7 éve jelentenek a képei számomra rendszeres inspirációt. A most bemutatott ötletet is nála láttam, és úgy gondolom, hogy ennél egyszerűbb módja nem is lehet annak, aki szeretne naplót vezetni a következő évről, de hozzám hasonlóan végtelenül lusta.

A  dolog lényege, hogy minden hónap végén megfogalmazol egy-egy mondatot arról, amit az az időszak jelentett a számodra, kiemeled egy-egy jellemzőbb tulajdonságát, vagy valamilyen érzést, amit kiváltott belőled. Ennyi. Tizenkét hónap, tizenkét mondat, és év végére meglesz az összegzésed arról, hogyan alakult végül 2016.

Rona a tavalyi listáját képekkel egészítette ki, így ha szeretnétek, csatoljatok hozzá ti is egy-egy fotót minden hónapban, ami illusztrálja az elmúlt napokat. Ha azonban csak maga a listaírás érdekel, itt van egy korábbi bejegyzés Ronától és egy másik, ahonnan ő szerezte az ötletet. Szerintem nagyon jó módja annak, hogy végigkövess egy évet, és pár sorban összegezd, mit jelentett számodra. Akikben pedig nagyon elevenek még az emlékek, 2015-ről is összerakhatnak egy hasonlót :) Ha pedig készítesz ilyen listát, bármikor visszajöhetsz ehhez a bejegyzéshez, és kommentben megoszthatod, mire jutottál!

Kép forrása: Unsplash

20 őszi fotó ötlet

Ha választanom kell, melyik a legjobban fotózható évszak, egyértelműen az ősz mellett teszem le a voksomat. Annyira gyönyörűek a száraz levelek, és van valami megnyugtató abban, ahogy a természet aludni tér, és vele együtt az ember lelke is előbb ősziesedik, majd téliesedik. Éppen ezért, ez az évszak megérdemli, hogy inspirálódj belőle, és megörökítsd apró szépségeit. Egy hosszú listát írtam nektek arról, miket lehet érdemes ilyenkor lefotózni – tekinthettek rá úgy is, mint ötletek halmaza, de bevállalósabbaknak lehet egy kihívás is erre az őszre :) Ha bármivel kiegészítenétek a listát, vagy szeretnétek megmutatni az elkészült képeket, írjátok meg kommentben!

  1. Színes falevél a járdán
  2. Csendélet almákkal és körtékkel
  3. Őszi színekben játszó liget, erdő
  4. Sálba-sapkába bugyolált őszi portré
  5. Csipkebogyók
  6. Rajzolj szívecskét egy levélre, és készíts róla képet
  7. Avarban-fekvős portré
  8. Ködös tájkép
  9. Szüreti csendélet: lehet rajta szőlő, borospohár, palack, vagy bármi szüreti
  10. Vadgesztenyék
  11. Harmatos pókháló
  12. Esernyős (és gumicsizmás) portré
  13. Ősszel nyíló virágok
  14. Makró kép egy száraz levél erezetéről
  15. Sütőtökök, dísztökök
  16. Harisnyába vagy meleg zokniba bújtatott lábak
  17. Tükörkép egy pocsolyában
  18. Avarból előbukkanó gombák
  19. Csendélet egy csésze teáról
  20. Portré egy csokor száraz levél mögé bújva

Legyél turista a saját lakhelyeden!

Lássuk be, a világlátás pénzbe kerül, méghozzá nem is kevésbe, így nem csak elhatározás kérdése, hogy éppen van-e lehetőséged arra, hogy új helyeket fedezz fel nyáron. Mielőtt azonban megkeserednél a Facebookon látott sok-sok nyaralós képtől, vedd észere, hogy a saját lakhelyed is tartogathat számodra bőven felfedezni valót.

Kérdezz körbe, és járj utána!

Mielőtt nyaralni mennél, utánanézel a környéknek, a látnivalóknak, az éttermeknek. Most is érdemes itt kezdened: kérdezd meg az ismerőseidet, ők hol töltik a legszívesebben az idejüket a városban. Még egy kisvárosban is előfordulnak olyan helyek, amiket elkerülsz a mindennapjaid során. Van egy új fagyizó a város másik felében? Érdemes lehet kiülni naplementét nézni a horgásztó partjára? Este hangulatos kiülni a főút melletti étterem teraszára? Tudd meg, mások mit szeretnek a legjobban a városotokban vagy a környékben, és adj neki egy esélyt.

Vedd elő a térképet!

Kapj elő egy térképet a környékről, és nézd meg, merre nem jártál mostanában, másnap pedig ejts meg egy sétát arrafelé. Meglepő változásokat tapasztalhatsz: új házak épültek, boltok nyíltak vagy éppen zártak be. Mindenképp az újdonság erejével fog hatni rád a hely, ugyanakkor kellemesen ismerős lehet – otthon vagy, és mégsem igazán :)

Mi az, amit nem veszel észre?

Gondoltál már arra, hogy mennyi mindent veszel teljesen természetesnek és mindennapinak? Ha évek óta ugyanabban a városban élsz, nehéz rácsodálkozni a szép dolgokra. Próbálj meg egy turista szemével látni, mintha minden új lenne. Lehet, hogy a város egyik legszebb épületében dolgozol, vagy van egy klassz szobor a kisbolttól mindössze egy saroknyira. Vigyél magaddal fényképezőgépet, és örökítsd meg ezeket a dolgokat. Meg fogsz lepődni, mennyi érdekes és szép dolog vesz körül. Csak egy kicsit változtatni kell a látásmódodon :)

Fedezd fel a helyi kultúrát!

Látogass el a helyi múzeumba, és nézd végig a helytörténeti kiállítást. Ki tudja, talán felfedezel egy-két érdekességet, és olyan dolgokat is megtudsz a lakhelyedről, amitől egészen másképp fogsz nézni a városodra. Kötődik a helyhez bármilyen híres ember? Nézz utána a munkásságának, és inspirálódj – ugyanahhoz a városhoz kötődtök mindketten, és nézd meg, hogy hová jutott.

A helyi kultúrához pedig az is hozzátartozik, ha elmész egy amatőr banda koncertjére, vagy meghallgatod a zeneiskola tanulóinak műsorát. Nézz utána kiállításoknak: talán nem is tudod, mennyi tehetséges ember vesz téged körül.

Kapcsolódj ki!

Egy kis pihenés bárhol jól esik. Ülj be a családoddal vagy a barátaiddal limonádézni valahová, menjetek strandolni, vagy piknikezzetek egyet a parkban. Élvezd ki ugyanúgy, mintha nyaralni mentél volna.

Dokumentáld!

ha van kedved, írj “úti naplót” a tapasztalataidról. Hol lehet a legfinomabb fagyit kapni a városban? Merre találod a legjobb kilátóhelyet a környéken? Mit találsz a leghangulatosabbnak a lakhelyedben? Mik a hely jellegzetességei, mi az, amit mindenkinek tudnia kellene a városról? Mit lehet csinálni a hétvégén?  Mindezeket fényképekkel is kiegészítheted, hogy az otthoni turistáskodás tényleg valódi emlék legyen :)

Mit szóltok hozzá, ti már voltatok turisták a saját városotokban? Én rendszeresen alkalmazom a fentieket, még ha nem is egyszerre – szeretem az újdonság és az állandóság kellemes keverékét, amit a városom újra meg újra felfedezésekor érzek. Érdemes kipróbálni :)

Kép forrása: splitshire.com

Keri Smith felfedezések – Gyűjts feliratokat!

November óta nem volt Keri Smith kihívás, de remélem nem gondoltátok, hogy csak úgy megszűnik ez a rovat :) Ezúttal a How to be an Explorer of the Worldből a 13. számú felfedezést hoztam el nektek, amelynek lényege, hogy gyűjts különböző feliratokat, betűket az utcáról – lehet benne utcanév tábla, hirdetés vagy bármi más, ami megragadja a tekinteteteket. Én most tíz képet hoztam nektek, amiket a mindennapjaim során gyűjtöttem, igyekeztem minél különfélébbeket összeválogatni ebbe a bejegyzésbe.

Ha megcsináljátok a kihívást (akár csak egy vagy két kép erejéig), mutassátok meg, mire jutottatok :) A képeket és linkeket várom a kommentek közé!


(more…)

The Pocket Scavenger és egy kihívás 2015-re

Már meséltem nektek Keri Smith egyik könyvéről, a How to be an Explorer of the World-ről, és bemutattam nektek két kihívást is belőle – többet terveztem, de idő hiányában ennyire tellett -, hamarosan jönnek majd a továbbiak. Van viszont még egy könyvem Keri Smith-től, ami nem is annyira könyv, mint inkább egy kitöltendő munkafüzet (erre én is csak akkor jöttem rá, amikor megérkezett a BookDepository csomagja).

A Pocket Scavenger játékra hívja az olvasót. A scavenger hunt lényege, hogy egy előre elkészített listán szereplő dolgokból kell minél többet megtalálnod. Ez nem kincskeresés, ahol a tárgyak előre el vannak rejtve; a scavenger huntban pont az a kihívás, hogy magadtól kell összeszedned a listán lévő tételeket. A játék során nem mindig megengedett, hogy egyszerűen csak megvásárolj valahol egy adott tárgyat, könnyítés lehet viszont, hogy elég, ha csak fotót készítesz a megtalált dolgokról.

A könyv egy nagyon hosszú listát tartalmaz, rengeteg ötlettel. Lehetőséged van dokumentálni minden egyes megtalált tárgyat – leírhatod, hogy hol és mikor találtad, fűzhetsz hozzá megjegyzést vagy rövid történetet is. A dokumentáció melletti oldalra pedig beragaszthatod az adott dolgot vagy annak a fényképét. Keri Smith emellett minden lap aljára írt egy feladatot, amivel további kreatív felfedezésekre biztat.

A kihívás

A könyv után úgy gondoltam, hogy én is összeállítok egy 2015-ös scavenger hunt listát. Olyan dolgokat válogattam össze, amik viszonylag laposak, így akár egy mini albumot is össze lehet belőlük állítani. De ha csak lefényképeznéd a tárgyakat, akkor is összeállíthatsz egy kollázst belőlük képszerkesztővel. Itt is él az a szabály, hogy ne vásárolj csak azért, hogy valamelyik tétel meglegyen a listán. Minden más ér – kaphatod ajándékba, találhatod az utcán vagy nagytakarítás közben a fiók mélyén. Ha úgy gondolod, egy-egy dologból többet is gyűjthetsz, így még klasszabb összeállítást készíthetsz év végéig.

Amiket össze kell gyűjtened:

post-it, jegy, matrica, préselt virág, szórólap, kivágott újságcikk, egy rajz, bélyeg, valaminek a csomagolása, darabka szalag, madzag vagy zsinór, egy fénykép rólad, falevél, blokk vagy számla, névjegykártya

A listát természetesen a saját kedvedre alakíthatod, ha valami nem tetszik, húzd ki, de kiegészítheted saját öletekkel is (javaslatok jöhetnek kommentben!). A fenti tárgyakhoz készítettem nektek egy listát, amin pipálhatjátok, mit találtatok meg. Aki albumkészítésre adja a fejét, akár be is ragaszthatja az elejébe vagy a hátuljába a listát :) Innen tudjátok letölteni, ha van igény rá, más színben is szívesen elkészítem, csak írjátok meg kommentben!

A letöltéséhez kattints ide!

A listát csak kinyomtatva, magáncélra használhatod. Ha másra szeretnéd használni, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! 

Keri Smith felfedezések – Ahol épp ülsz

Ismét egy könnyű felfedezés a How to be an Explorer of the World című Keri Smith könyvből. A gyakorlat lényege ezúttal az, hogy írj le tíz olyan dolgot, amit figyelhetsz onnan, ahol éppen ülsz, de nem vetted őket észre, amikor leültél. A feladat szinte bárhol megvalósítható, remekül el lehet vele ütni az időt, ha valahol várakoznod kell, de csak úgy szórakozásból is bedobhatod, ha egy séta alakalmával leülsz egy padra nézelődni. A lényeg hogy legyen nálad toll és papír, de akár a telefonodba is bepötyögheted a listát Nehezíteni lehet azzal, ha olyan környéket keresel, amit viszonylag jól ismersz, hiszen ott nehezebb lesz új dolgokat találnod. Ha biztosra akarsz menni, keress olyan helyet, ami nem túl ismert számodra, de viszonylag mozgalmas és változatos – így biztosan meglesz az a tíz dolog :)

Én egy játszóteret választottam ki magamnak, amit már többször láttam messziről, de mivel nem vagyok érintett játszótér ügyben, még sosem vizsgáltam meg jobban azt a környéket. Először nehéz volt elkezdeni a listát, nem jöttek olyan könnyen a gondolatok, de bele lehet jönni. Minden apróságra figyelni kell, és nem szabad azon gondolkodni, hogy vajon érdemes-e lejegyezni az adott dolgot. Mert érdemes, és kész :)

Szóval itt az én listám (tizenkét dolog van rajta, nem akartam megállni tíznél :D). Tudom, nem sokat mond így látatlanba, úgyhogy rögtön utána mutatok néhány képet is a környékről (nem fotóztam le mindent ami a listán szerepel).

– egy ülő nő szobra
– egy cikcakkos háztető
– pókhálókon megcsillanó napfény
– félig csupasz bokrok
– kopott házfalak
– 8 emelet mögöttem
– 4 lépcsőház szemben
– egy régi kutyakozmetika cégérrel
– új padok a régiek között
– kavics csikorog a cipők alatt
– galambok kapirgálnak a szobor körül
– egy fa, sötét levelekkel

Ha megcsináltátok a kihívást, írjátok meg hogy tetszett! Listákat és képeket is szívesen látok :)