Könyvek

Boldogságterv – Mire jó (és mire nem)?

boldogságterv

Amikor a Molyon elkezdtem olvasni a Boldogságtervet, több visszajelzést is kaptam arról, hogy kíváncsiak vagytok, mit szólok ehhez a könyvhöz. Bevallom, kicsit megrettentett ez az érdeklődés, mert fogalmam sem volt róla, vajon lesz-e elég érdekes és tartalmas ez a könyv ahhoz, hogy érdemes legyen legalább egy molyos értékelést összeraknom róla. Ráadásul a bevezetője is egy picit száraz volt, így abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán végig olvasom. Nos, végül azt kell mondjam, hogy a könyv az első néhány fejezetével kivívta az érdeklődésemet, és sok olyan gondolatot felvetett, amiért úgy éreztem, hogy érdemes írnom róla.

Aki még nem ismeri a Boldogságterv koncepcióját annak röviden vázolnám: a szerző, Gretchen Rubin egy olyan kihívás elé állítja önmagát, amelyben egy éven keresztül havonta sorra véve dolgozik élete fejlesztendő területein, hogy boldogabbá tegye önmagát és környezetét. Mindehhez listát készít a saját személyes irányelveiről, illetve hónapról hónapra különféle fogadalmakat tesz, amelyek kifejezetten az adott havi témához kötődnek.  (more…)

10 különleges könyv, amit 2016-ban olvastam

2016-ban olvastam

Eljött az év vége, és vele együtt az immár hagyományos könyves összefoglaló ideje is (bizony, volt ilyen  2014-ben és 2015-ben is). Akit érdekel, Molyon bővebben is megnézheti, mi az, amit 2016-ban olvastam. Ebben az évben kevesebb olvasmányra volt időm, mint korábban (üdv, teljes munkaidős állás!), és aggódtam is, hogy így nem lesz megfelelő anyagom egy évértékelős poszthoz. Szerencsére az időhiány feljebb emelte nálam a könyvekkel kapcsolatos minőségi igényeimet: rengeteg régóta halogatott könyv került le a várólistámról, és alaposan megválogattam, mibe kezdek bele. Így kevesebb csalódás ért (azért nullára levinni persze nem sikerült), és végül könnyedén összeállíthattam egy olyan listát, amibe tíz igazán különleges könyv került. A sorrend idén is időrendi! (more…)

The Steal Like An Artist Journal – A kreatív kleptomániások jegyzetfüzete

Steal Like An Artist Journal

Azoknak, akik már követik egy ideje a blogot, nem nagy újdonság, hogy mennyire szeretem Austin Kleon Steal Like An Artist című könyvét. Ha még nem hallottál róla, most röviden összefoglalom: ez a könyv mindenféle kreatív elfoglaltságot űző embernek nyújt segítséget abban, hogyan használjuk fel a minket érő hatásokat arra, hogy új ötletekkel álljunk elő. Számomra nagyon inspiráló volt ez a könyv, hatalmas lendületet adott a kreativitásomnak, és azóta is gyakran olvasok belőle újra egy-két kiragadott részletet.

Gondolhatjátok, hogy mennyire lelkes voltam, amikor láttam, hogy megjelenik a Steal Like An Artist Journal 2015 szeptemberében. Ugyanakkor voltak bennem kétségek is. Attól féltem, hogy ez csak egy újabb bőrt akar majd lehúzni az eredeti könyvről, és végül kapok egy nagyon drága jegyzetfüzetet, amiben alig van valami plusz tartalom. Hogy őszinte legyek, jobban örültem volna, ha Austin Kleon inkább ír még egy könyvet.

Jó sokáig érleltem magamban a gondolatot, hogy akkor most kell-e nekem ez a napló vagy sem. Végül egy Book Depositorys rendelés alkalmával, akciós áron mégis csak a bevásárló kosaramba került. Úgy éreztem, hogy muszáj kockáztatnom, mert már rettentően kíváncsi voltam, mi lehet a naplóban. És te jó ég, hogy mennyire pozitívan csalódtam! (more…)

4+1 ifjúsági regény a felnőtté válásról

Ha visszanézem az idei nyári olvasmányaimat, akkor kétség kívül a fejlődés és felnőtté válás témája uralta az olvasmány listámat. Nem szándékosan válogattam össze így a könyveket, egyszerűen csak ezek kerültek a kezembe, és ha már egy ilyen szerencsés véletlenben volt részem, akkor gondoltam, veletek is megosztom ezt a kis gyűjteményt.

A magam részéről úgy érzem, hogy mindannyiunk számára voltak olyan meghatározó pontjaink az életben, amikor nagyot fordult velünk a világ, és ez az élmény végül meghatározó lett a személyiségünk fejlődése szempontjából. Valahogy törvényszerű, hogy a gyermek- és a felnőttkor határán éljük át a legerősebb ilyen élményeket, és hát ha valami, akkor ez szerintem mindenképpen regénybe kívánkozik. Lássuk, hogy milyen könyveket érdemes felcsapnotok, ha érdekel a téma!

Gergely Márta: Szöszi

Ez a könyv azért is nagyon különleges, mert igazából újraolvasás volt: általános iskolás koromban olvastam, és akkor lenyűgözőnek találtam. Igazából most is az, bár most már jobban érzékelem a kamaszos báját. Szöszi egy fiatal lány, aki – kamaszhoz illő módon – nem érdeklődik semmi “értelmes” iránt, folyton kirekesztve érzi magát, és úgy általában küzd a felnőtté válással. Ami ebben a könyvben engem nagyon megragadott az újraolvasás során, ahogy az írónő az elhivatottságról és egy adott szakmában való kiválóságról ír – legyen az fodrászat vagy cukrászat :)

(more…)

Antikvár darabok a könyvespolcomról

antikvár

Ha még emlékeztek arra a tavalyi bejegyzésemre, ahol régi ifjúsági regényekről írok, akkor sejthetitek, hogy kedvelem az antikvár könyveket. Szeretek megállni kis utcai árusoknál, felmérni a kínálatot, és boldogan ráakadni egy-egy olyan darabra, ami ígéretesnek látszik, ráadásul mindezt pár száz forintért. Ma szeretném megmutatni nektek öt ilyen antikvár kedvencemet, mindegyiknek van egy pici saját története is arról, hogyan került hozzám. Olvass tovább, ha egy kis időutazásra vágysz! :)

antikvárFehér Klára: Sárgaláz

Fehér Klára a kedvenc magyar írónőm, így nem kell megmagyaráznom, hogy mennyire boldoggá tesz, ha ráakadok valamelyik művére, amit még nem olvastam. A Sárgaláz az én kis gyűjteményem legrégebbi darabja, MOM Park melletti szabadpolcos eseményen akadtam rá két évvel ezelőtt. A szabadpolc lényege, hogy viszel magaddal x darab könyvet, amit a belépéskor elbírálnak (megnézik, hogy megfelelő állapotban van-e, vagyis alkalmas-e a cserére), és kapsz az hozott könyveknek megfelelő mennyiségű kupont. Ezután a kihelyezett polcokról szabadon válogathatsz a mások által hozott könyvekből, és a kuponjaid számának megfelelő mennyiséget vihetsz haza. (more…)

Magyar Költészet Napja – Fodor Ákos versei

magyar költészet napja

Vavyan Fable-lel kezdem, mert minden vele kezdődött. Szerettem a Halkirálynőt, és bármit, amit meseanyó tollából kipattant. És szerettem a hosszabb de inkább rövidebb verseket, amiket a könyveiben olvastam, és amiket Fodor Ákos írt. Vártam folyton, hogy mikor tűnik fel a következő néhány soros szösszenet a regény lapjai között, mígnem magam is oda jutottam, hogy már nem volt ez elég; elkezdtem kutatni még több vers után. Akkoriban ez kész csoda volt; akkoriban még nem szerettem verseket olvasni, nehezen értettem meg őket, és nehezen hittem el, hogy a költészet bármilyen formája kedves lesz nekem. Így aztán ma, a Magyar Költészet Napján szeretnék megemlékezni a blogom hasábjain Fodor Ákosról, aki az egyik volt azon néhány szerző közül, aki közelebb tudta hozni hozzám a versek világát. Most mutatok nektek néhány kedvencet.

SZERELEM
ahogy a szél meglebbenti a függönyt:
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés 

SUMMA
Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya 

EGY GYAKORLAT
Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?

DRÁMA
– Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom. 

JÓKÍVÁNSÁG
Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

METAOPTIKA
Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Kép forrása: Unsplash

Szívmelengető párizsi történetek Marie-Aude Murail tollából

Vannak gyerekkönyvnek látszó könyvek, amik nem gyerekeknek íródtak, és vannak írók, akik zseniálisan tudnak ilyen regényeket írni. Ilyen szerző Marie-Aude Murail is, akinek eddig két történetét olvastam, és mindkettőt egyetlen szóval jellemezném: szívmelengető. Ez a tulajdonság pedig szerintem sok gyerekeknek szánt könyvben megvan, míg a felnőtt regényekből hiányzik, vagy túlságosan “felnőttesen” jelenik meg. Pedig te jó ég, milyen jól esik ilyen történeteket olvasni! Imádni való, mesébe illő szereplők, akik mind megtanulnak valami egyszerű, de életre szóló leckét a könyv végére, amikor is minden jóra fordul.

Eddig lehetne szó gyerekkönyvekről is, szóval felmerül a kérdés, hogy Marie-Aude Murail könyvei miért nem igazán azok? Nos, a mellék szereplők kora, viselkedése, élethelyzete, problémái igényel bizonyos felvilágosultságot (pl. az egyik könyvben a főhős srác többször dilemmázik azon, hogyan fogja elveszíteni a szüzességét – nyilván ez nem olyasmi, amit felolvasol egy ártatlan hatévesnek). Mindemellett azonban garantálom neked, hogy ezek a könyvek visszahozzák a gyermeki énedet, és tanulságokkal eltelve érsz majd a könyvek végére, amit csak segíthet a mindkét esetben merész téma választás. A főbb és mellékszereplők mind remekül megformáltak, és egyediek. A történet rövid, egyszerű, és bár sejthető a pozitív végkifejlet, vannak pillanatok, amikor elkezdesz kételkedni benne, hogy lesz-e happy end. Mindezek mellé pedig olyan könnyed humor társul, amit garantáltan imádni fogsz, és csak még szeretni valóbbá teszi ezt az egész könyvet.

Marie-Aude Murail szépen fokozatosan lágyítja meg a szívedet, a kellő pillanatban pedig rásimítja egy szelet friss kenyérre – körülbelül ilyen érzés olvasni a regényeit. Ajánlom bárkinek, aki szeretné, hogy a szíve egy-egy könyv erejéig túlcsorduljon a szeretettől :)


10 különleges könyv, amit 2015-ben olvastam

Tavaly is összegyűjtöttem a 2014-es év legkülönlegesebb olvasmányait, és akkor annyira jó volt visszatekinteni, hogy idén már nem is volt kérdés, hogy megint lesz egy top könyves bejegyzés. Már csak azért is, mert sok olyan könyv van, amit elolvasok, imádok, de valamilyen okból nem szentelek neki egy egész bejegyzést. Mindenképp meg akarom mutatni nektek ezeket is, mert muszáj szót ejteni róluk (bár sosem lehet tudni, mikor csempészem bele őket egy későbbi posztba), mert abszolút ajánlom nektek mindegyiket. Emellett szeretném még hozzátenni, hogy 2015-ben nem csak ezt a 10 igazán jó könyvet olvastam, akadt még sok más nagyon jó olvasmányom is, de ezek voltak a legegyedibbek. Akit részletesen érdekel, hogy mik voltak a 2015-ös olvasmányaim, és hogyan értékeltem őket, az Molyon megtalál. Most pedig jöjjön az a 10-es lista, kronológiai sorrendben :) (more…)

Kávészenvedély – Kötelező olvasmány kávéimádóknak

Aki már olvas egy ideje, az sejtheti, hogy imádom a jó kávét és hobbi szinten érdeklődöm is minden iránt, ami a kávézáshoz kapcsolódik. Épp ezért, már nagyon nagyon régóta szerettem volna nektek bemutatni ezt a könyvet, amit tavaly karácsonyra kaptam a páromtól, akivel szerencsére osztozunk a kávék iránti érdeklődésben :)

A kötet szerintem hiánypótló, én már többször nézegettem könyvesboltokban kávés könyveket, de valahogy egyik sem ragadott igazán magával: vagy nagyon semmit mondóak voltak, vagy nagyon töménynek éreztem a tartalmukat. A Kávészenvedély ideális a hozzám hasonló kezdőknek, akik már tisztában vannak néhány alapvető dologgal, de még bőven vannak hiányosságaik az alap információk terén is. Az a fajta kötet, amit lekapsz a polcról, amikor éppen szükséged van rá, és fellapozod, mint egy jó szakácskönyvet. Kávégép tisztítás, tejhab készítés, receptek és leírások – egy csomó nagyon gyakorlatias dolog. Emellett pedig ott vannak a fajta ismertetők, a pörkölési eljárások, a világ nagy kávétermelő országainak bemutatása, de ezek a dolgok is teljesen emészthető, kezdő kávérajongóknak is emészthető formában, sok-sok infógrafikával. Számomra az egyik legnagyobb érdekesség például a kávékóstolás útmutatója volt, amit ki is próbáltunk itthon – jópofa délutáni program a könyv fölé hajolva találgatni, milyen ízeket érzünk.

Szóval a könyvet kötelezővé tenném a kávé imádóknak, szerintem nagyon jól van összerakva és nagyon sok érdekesség van benne. Karácsonyi ajándéknak sem utolsó, ha ismersz elvetemült kávé rajongókat, ők biztosan örülnek majd neki :)



Anyák Maffiája – Görbe tükör nőknek

Rég volt könyvajánló, nem gondoljátok? Mostanában nem nagyon olvastam semmi olyat, ami megérne egy teljes bejegyzést önmagában – ami nem jelenti azt, hogy nem olvastam nagyon jó könyveket, volt jó pár nagyon remek olvasmányélményem, de egyszerűen nem akartam róla írni.

Az Anyák maffiájával kicsit másképp volt. Már az első néhány oldal után tudtam, hogy erről beszélnem kell veletek. Kerstin Giert a legtöbben az Időtlen szerelem trilógiával azonosítják (ami amúgy egy nagyon helyes kis könyvsorozat), de írt néhány felnőtteknek szóló könyvet is. Így lyukadtam ki az Anyák maffiájánál, ami elsőre egy nagyon jó kis humoros könyvnek ígérkezett. (more…)