Stílus

30 napos ruhatár kihívás – 30 különféle összeállítás

Be kell vallanom, annyira régóta lógok már ezzel a bejegyzéssel, hogy többször elgondolkodtam rajta, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe. A kihívást, amiről írni szeretnék nektek, még novemberben csináltam végig, 30 napon keresztül nem viseltem kétszer ugyanazt az outfitet, amivel remekül tudtam szemléltetni saját magamnak, hogy azok a gondolatok, amik szerint “nincs egy rongyom sem” vagy “nekem semmi sem áll jól” egyszerűen hülyeségek. Ez a 30 nap nagyon jól rámutatott arra, hogy az őszi-téli ruhatáramban mennyi lehetőség rejlik, és most azon gondolkozom, hogy tavasszal újra belevágok, hogy a ruháim másik felét is alávessem ennek a tesztnek.  (more…)

A few of my favorite things #8 – Milani rúzsok

milani

Vannak olyan dolgok, amiket hosszú heteken át használok, és egy hosszabb összecsiszolódási folyamat során lesz a jó termékből kedvenc. És vannak olyan dolgok is, amik az első kipróbálástól különleges helyet foglalnak el a szívünkben, és azonnal a kegyeinkbe férkőznek. A Milani rúzsokkal az utóbbi történt, ezért hát meglehetősen hamar kivívtak maguknak egy saját posztot a blogon.

Bevallom, már nézegettem a Milnait egy ideje, de nem igazán éreztem a késztetést arra, hogy rendeljek – egyszerűen úgy gondoltam, hogy nekem nincs szükségem ilyesmire, úgysem sminkelek annyit, jók nekem az olcsóbb rúzsok és más kozmetikumok. Aztán egy márciusi délutánon szembejött velem Panka posztja, egy csomó Milani termékkel; mindegyik csodaszép. És ahogy olvasom a bejegyzést, látom, hogy van kupon kód, meg kedvezmény, meg ingyenes szállítás (meg ajándék, de afölött valahogy elsiklottam). Az allergia szezon kezdetére való tekintettel (amikor folyton viszket a szemem, ezért nem is nagyon sminkelem), két rúzs landolt a kosaramban.

milani
milani (more…)

A few of my favortie things #5 – Komono Estelle Pastel River karóra

Néhány éve kezdtem el karórát hordani. Egészen addig úgy gondoltam, hogy szükségtelen, hiszen a telefonomon bármikor meg tudom nézni éppen hány óra van – mert egészen addig sosem írtam két órás vizsgát olyan teremben, ahol nincs falióra és a vizsgafelügyelő csak az utolsó tíz percben jelezte, hogy az idő hamarosan lejár. Az utóbbi 2-3 évben olcsó, kínai karórákat hordtam (amiket jellemzően az eBayről rendeltem), és végül rájöttem, hogy nem csak a vizsgák alatt hordom őket szívesen, hanem a mindennapokban is így a legkényelmesebb megnézni, mennyi az idő.

A mostani bejegyzésben életem első komolyabb óráját láthatjátok :) Már jó előre kinéztem magamnak a Komono márkát, és néhány hete végre az enyém lett ez a világoskék csoda, amit a szintén csodás Pastell River fantázianévre kereszteltek. Az egész karóra több mint tökéletes: a számlapon jól látszanak az órák és a percek, de nincsenek rajta sem bumszli számok, sem bármilyen fölösleges dísztőelem (nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én kiütést kapok az agyonstrasszkövezett női karóráktól). Egyszerű, letisztult, igényes, és a kék bőrszíjnak köszönhetően mégis egészen különleges darab. Már pár hete hordom, de még nem tudtam ráunni erre a színre, és remélhetőleg még egy darabig nem is fogok :) Én teljesen beleszerettem a Komono karórákba, de kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is: milyen számotokra a tökéletes karóra? Írjátok meg a kommentek közé!


Világszép vintage tárcák – Barbi varr

Mindenek előtt, szolgálati közlemény: öröm és boldogság, íme itt az első post, ami a blog túlélését szolgálja. Köszönöm szépen azt a sok kedves kommentet, amit írtatok, és hogy megosztottátok velem, mit gondoltok erről az egész helyzetről, nagyra értékelem (a hétvégén pedig válaszolni is fogok mindenkinek :)). Úgyhogy most hajrá, itt egy post, ami tőlem nem idegen módon egy kis vizuális habzsi-dőzsi a szép dolgok szerelmeseinek :) Köszi, hogy kitartotok mellettem!

Szóval Barbi varr. Már nem emlékszem, hogyan akadtam rá, de az tény, hogy már nagyon nagyon hosszú ideje követem Barbi munkásságát Facebookon. Mindenesetre szerelem volt első látásra. Barbi javarészben pénztárcákat és kis-táskákat varr, de repertoárjában találunk csipkeékszereket, esküvői kellékeket, és lakásdekorációs apróságokat is. Az én kedvencem a pénztárca csattal záródó mobiltelefon tokok (amint lesz egy tisztességes telefonom, rendelni fogok egyet, egyszerűen szerelmes vagyok ezekbe a tokokba). Az anyagok, amikkel dolgozik, nagyon változatosak, és egytől-egyig mesések. Rengeteg különböző technikával kerülnek fel minták és díszek a tárcákra, és ebben hatalmas sokszínűségben mégis van a termékeknek egy egységes stílusa, amit külön imádok, nem minden kézművesnek sikerül ilyen jól megteremteni ezt az egyensúlyt.

Úgyhogy keressétek meg Barbit Facebookon, ha valami kellemes és bájos esztétikai élményre vágytok. Ja, és van webáruháza is!




Irány a természet! – Hátizsákok (nem csak túrázóknak)

1. Kokosina // 2. ShaunDesign // 3. Serin // 4. InBagWeTrust // 5. Elektra Spank // 6. ModCloth // 7. eBay // 8. Kupai // 9. ModCloth

Mióta elkezdtem komolyabban venni a túrázást, fokozatosan szereztem be a szükséges felszerelést – egy jó sportzoknit, egy kényelmes túracipőt, szabadidő nadrágot. Lassacskán itt az ideje egy új hátizsáknak is. Eddig a régi középsulis iskolatáskámat használtam túrázáskor, ami még mindig nagyon klassz és kényelmes, de kezd tönkremenni a cipzárja, így előbb-utóbb mindenképp szükségem lesz egy új darabra. Emellett pedig újra hódít a hátizsák a mindennapokban is, így a toplistám összeállításakor olyan darabokat is bevettem a gyűjteménybe, amik a városi rohangáláshoz is ideálisak lehetnek. Neked melyik a kedvenced? :)

Harisnyába bújva

Végre, végre, naptárilag már tavasz van! :) Ennek örömére kezdenek előkerülni a szekrényemből a szoknyák és a hozzájuk passzoló harisnyák. Bevallom, én magam viszonylag kevés különleges darabbal büszkélkedhetem, de ha választhatnék, akkor ezt a hetet kérném :)) (Van köztük egy DIY projekt is, kattintsatok, és keressétek meg!)



// 1. Zohara // 2. Chic Audrey // 3. Anthropologie // 4. This heart of mine // 5. Free People // 6. Zohara // 7. Virivee //

GoodMoodMoon – Táskák, tokok, övek

KI vagyok éhezve egy kis tavaszra. Eljutottam a télnek arra a pontjára, amikor már vágyódom a színek és a napsütés után. Ezért is döntöttem úgy, hogy bemutatom nektek az egyik kedvenc Etsy boltomat, ami tele van gyönyörű szép színes kiegészítőkkel.

A GoodMoodMoon már feltűnt az egyik bejegyzésemben, akkor egy e-book olvasó tokkal sikerült levenniük a lábamról. Azóta is folyamatosan elkápráztatnak a termékeikkel: többféle táskát, illetve e-book olvasó és tablet tokot is kínálnak. Ezek mellett pedig feltűnnek színes karkötők és övek is, amelyek egytől egyig öko-bőrből készülnek. A következő képeken láthatjátok a kedvenceimet July és Alex munkái közül, de mindenképp látogassátok meg a boltjukat Etsyn, mert rengeteg szép táskájuk van még ezeken kívül :)






Újabb 5 outfit blog, amit érdemes követni

Emlékeztek, megígértem, hogy lesz még ilyen! Mert attól, hogy nem vagyok divatszakértő, még imádom, ha másnak van érzéke hozzá. És nekik tényleg van :) Szóval, hölgyeim (és uraim?), íme további öt olyan blog, amit érdemes meglesnetek, ha szeretitek a stílusos outfiteket. (A sorrend továbbra is jelentéktelen.)

1. Panni (Panka’s beauty)

Panni egyszerűen bájos :) Az egész blogja ilyen, az outfitjeit pedig azért szeretem különösen, mert nem bonyolítja túl őket, a legtöbbje egyszerű alapdarab, némi különlegességgel feldobva. A második képen látható összeállítás óta akarok kalapot!

2. Melissa (Media Marmalade)

Ha “nagy” leszek, ilyen szeretnék lenni! Elegáns, visszafogott és mégis egyedi. Ja, és Melissa is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy fontolóra vegyem a kalapokat ;)

3. Aimee (Song of Style)

Aimee messze elegánsabb, mint amilyen én valaha is leszek, de attól még imádom. Ráadásul a testvérével nemrég nyitották meg saját webshopjukat, ahol jelenleg jópofa felsőket árulnak.

4. Henar (… Oh My Vogue!)

A listán ő az, aki a “legfrissebb” nálam, még nem követem olyan hosszú ideje. A lenti két, rózsaszínes összeállítás azonban teljesen meggyőzött arról, hogy igenis különleges bloggal állok szemben. Nagyon sok különleges ruhadarabot vonultat fel, nem győzök irigykedni ;)

5. Laura (The Band Wife)

Laura vagány, és pont ezért szeretem :) Nem rég pedig felébresztette bennem a zöld ruhák iránti vágyat (már majdnem vettem is egyet). Hiába, aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet :)

Mi van a neszesszeremben?

Flickr-ön egy időben népszerű volt a “What is in your bag?” kihívás, aminél egy képet kellet készíteni a táskádról és annak tartalmáról. Ebből azután rengeteg verzió született, ez a neszesszeres az egyik változat.

Úgy gondolom, hogy elég sok sminkes holmit halmoztam fel az utóbbi egy-két évben (bár lehet, hogy ez csak magamhoz képest számít soknak, és sokatoknak kevés lenne :D), de mivel minden héten ingázom Budapest és a szülővárosom között, kénytelen voltam kitalálni, hogy ezekből mik azok, amikre mindig szükségem lehet :) Szóval a neszesszeremben az alap dolgok utaznak velem. Ahogy látni fogjátok, a viszonylag olcsóbb márkákból szoktam választani magamnak, legalábbis jelenleg főleg ilyen holmik találhatóak nálam. Mutatom is, hogy micsodák!

Miss Sporty SoClear korrektor és púder

Ez a páros évek óta velem van. Kellemesen el tudom velük tüntetni az eltüntetni valót (amit meg nem tudok eltüntetni, azt kétlem, hogy mással meg tudnám oldani anélkül, hogy ne lenne feltűnően vakolat hatása). Anno azért vettem ezt, mert ajánlották kipattogott bőrre is, és nekem tényleg bevált. Szóval a bőröm megszerette, így megszerettem én is :)

Essence Silky Touch pirosító –  life’s a cherry

Alapvetően világos bőröm van. Nem rettenetesen világos, de azért elég “betegesen” tudok kinézni néha, főleg télen. Anyukám csak friss levegőnek hívja a pirosítómat, mert tényleg olyan lesz tőle az arcom, mintha épp sétáltam volna egy jót odakint. Örök hála az Essence-nek, hogy segít egészséges embernek kinéznem a mindennapokban :D

MissSporty fekete szemceruza

Tudom, hogy a vízvonalba húzott fekete vonal optikailag szűkíti a szemet, de én ezt annyira nem tartom vészesnek – eddig még mindenki szerint jól állt :D Nem húzom ki mindennap a szemem, ha viszont igen, akkor nem szeretem túlbonyolítani.

Essence Get Big Lashes szempillaspirál

Őszintén, ez most egy ideiglenes darab. Előtte volt egy fantasztikus Maxfactor spirálom, amit imádtam. Amikor újat kellett volna vennem, szívtam a fogamat, hogy drága lenne megint Maxfactort beszerezni, úgyhogy tettem egy próbát, és ezt sikerült leemelnem a polcról. Nem mondom hogy rossz, a maga nemében hozza, amit kell, de soha nem ér fel a Maxfactor magasságaihoz (mondjuk árban is majdnem harmadannyiba kerül).

Essence Sun Club Glamour To Go szemhéjpúder – South Beach

Életem legjobb vétele, azt hiszem 400 Ft-ra volt leárazva a Rossmannban, úgyhogy nem sokat vacilláltam azon, hogy megvegyem-e. Nagyon szeretem a barnás árnyalatokat benne, nagyon szép színűk van, gyakran használom őket. A kékeket nem nagyon használom a palettáról, nem az én színeim. De a sárga igazi meglepetés volt, nem hittem, hogy jól állhat, pedig de :)

NYC Applelicious ajakápoló – Caramel Apple

A szívem szakad meg, amiért eltűnt Magyarországról. Vagy legalábbis a Rossmannból biztosan, mert akárhol kerestem, nem találtam az állványt, csak néhány maradék darabot az akciós dolgok között. Az ajakápolót úgy kaptam ajándékba, és zseniális választás volt, hamar megszerettem, mert pont csak egy leheletnyi színt és fényt ad az ajkaimnak, de az nekem pont elég a mindennapokban :) Nagyon szeretem, nem tudom mihez kezdek, ha elfogy…

Ez volt az én alapfelszerelésem, amit nagyon szeretek :) Nektek mik azok a darabok, amik mindenhová elkísérnek benneteket?

Fülvédőt mindenkinek!


Gyónás következik: imádom a fülvédőket :) Igaz, nekem csak egy van, de minden télen eltervezem, hogy beszerzek még egyet, mert annyira jó, hogy melegíti a fülemet (és nem csúszkál le róla, mint a sapkák általában). Hogy idén végül szerzek-e be újabb darabot, az kérdéses, de az gyors összeállítást azért hoztam nektek, hátha inspirál titeket is. Amint látjátok, nálam a szőrös-kötött darabok a befutók :)

Ti hordotok fülvédőt?

Az összeállítás a polyvore.com-on készült.

Privacy Preference Center

Close your account?

Your account will be closed and all data will be permanently deleted and cannot be recovered. Are you sure?