Search Results for: unsplash

Inspiring Clicks #11 – Január ’17

Január ’17

Az új év kezdetével a bloggervilág is valami egészen új lendületet kapott :) Januárban csak úgy dúskáltam a jobbnál jobb írásokban, rengeteg olyan posztot olvastam, ami segített abban, hogy a januári szürkeségben se veszítsem el teljesen az újévi lendületemet. A mai bejegyzésben a nyolc számomra legkedvesebbet találhatjátok meg ezek közül, de ha van kedvetek nézelődni, Bloglovin’-on mentettem el még legalább ugyanennyit! Lessétek meg a legjobb évkezdő posztokat, és ha kiegészítenétek még valamivel a listát, azt mindenképpen osszátok meg a kommentek között!

Január ’17írta: Cupcakes & Cashmere
2017-ben az egyik fő célom, hogy gatyába rázzam a karrieremet, és kezembe vegyem a szakmai fejlődésem alakulását. Ez a cikk egy remek kezdőlökést adott ahhoz, hogy megkezdjem az újratervezést, és lépéseket tegyek a megvalósítás felé is. Ha te is úgy érzed, hogy a karriered nem a megfelelő irányba halad, akkor ez a blogposzt nagyon jó kiindulási alap lehet számodra is!  (more…)

Inspiring Clicks #3 – Május ’16

Nagyon régóta nem veszek meg semmilyen magazint, mert ár érték arányban nem nekem nem érik meg, de ahogy ezt a rovatot szerkesztem, néha eszembe jut, milyen klassz lenne, ha lenne egy olyan magazin, amit a kedvenc bloggereim írnak. Ha pedig létezne ilyen újság, akkor a májusi számában biztosan ez a hét cikk szerepelne, amit a mai poszthoz összevállogattam nektek :)


írta: For Her Blog
Szandra blogja nemrég váltott arculatot, és nekem nagyon bejön ez az új irány. Már korábban is sokat olvashattunk nála az anyaságról illetve a kislányával közös élményeiről, és ez a posztja is ezt a témát boncolgatja. Lényegében arról szól a bejegyzés, hogy a saját gyereked fejlődését ne folyamatosan a másokéhoz mérd, és hogy az egész gyereknevelés egy nagy türelemjáték. Szandra nagyon szépen és összeszedetten ír a témában, én pedig szokás szerint tovább tudom gondolni az egészet az élet más területeire is – azt hiszem, rengeteg hasonló türelmet igénylő szituációval találkozunk a mindennapjaink során :) (more…)

Nyaralós fotók – Gondolatok a pillanat megéléséről

nyaralós fotók

Most hogy hivatalosan is nyár van, és már mindenki javában a vakációt várja, ideje, hogy beszélgessünk egy kicsit a nyaralós fotókról. Legfőképpen arról, hogy mennyire függők lettünk, és úgy érezzük, hogy minden pillanatot meg kell örökíteni, mielőtt a feledés homályába merülnének.

Szerintem a fotók emlékek. Sokszor egyetlen képhez is milliónyi élmény, gondolat, érzés fűződik – csak ránézünk, és jön egyik élmény a másik után. És akárhányszor elindulunk új élményeket szerezni, ott van bennünk a vágy, hogy a lehető legjobban örökítsük meg azt, hogy aztán emlékeztessen minket azokra a csodás napokra. Meg persze, hogy legyen mit mutogatni az ismerősöknek, és fel lehessen tölteni őket Facebookra.

Gondolom, valahogy itt az utóbbi környékén sikerült elveszítenünk a fejünket. Amit sokszor tapasztalok, hogy az emberek megörökítési vágya már-már kényszeres, és az élmények gyűjtése helyett a bizonyítékok gyűjtésébe csap át: legyen minden pillanatról egy kép, hogy megmutathassam: ilyen szép helyen voltam, ilyen fantasztikusan éreztük magunkat, ilyen jókat ettünk, és ilyen klassz dolgokat csináltunk. (more…)

5 kedvenc royalty free stock fotós oldalam

Nemrég posztoltam a bloggerek számára fontos jogi tudnivalókról, ahol felmerült a royalty free stock fotók témája is, mint jogtiszta alternatíva a minőségi illusztrációra. A mai bejegyzésben megmutatom nektek az 5 kedvenc lelőhelyemet, ahonnan a legtöbb a blogomon látható stock fotó származik. Ha jogtiszta és ingyenes képeket kerestek a saját oldaltokra, ezeken a helyeken biztosan találtok valami nektek valót!

royalty free stock

UNSPLASH

Ha royalty free stock fotóra van szükségem, először mindig az Unsplashre látogatok el. Gyönyörű képek vannak fent, szinte minden témában, amire csak szükségetek lehet, a képek hangulata pedig jellemzően “művészibb”, mint ahogy azt a hagyományos stock fotóktól megszokhattuk. Én ezért szeretem őket nagyon, és ezért is lehet az, hogy a legtöbbször őket használom illusztrációnak a blogon (ha kíváncsi vagy azokra a bejegyzéseimre, ahol Unsplash stock fotót használtam, kattintsatok ide). 10 naponta 10 új kép kerül fel, úgyhogy érdemes rendszeresen visszatérni hozzájuk. (more…)

Inspiring Clicks #2 – Április ’16

április '16

Esküszöm, annyira bejött a múlthónapban ez a rovat, hogy már vártam, hogy véget érjen az április és megírhassam a következőt. Valami megmagyarázhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy az általam követett blogok mennyi fantasztikus cikket publikálnak egy hónap alatt, és hogy a végén még a legjobbak között is mazsolázgatok, hogy mi kerüljön majd be a végleges verzióba. Úgyhogy ezúttal is üzenem nektek, kedves imádott bloggereim, hogy fantasztikusak vagytok, és köszönöm azt a számtalan bejegyzést, amivel napról-napra megörvendeztettek! Most pedig jöjjenek az áprilisi kedvencek :)

április '16írta: Fűszer és Lélek
Eszter már a hónap első napján megörvendeztetett ezzel a bejegyzéssel, és annyira a szívembe lopta magát, hogy azóta többször is újra olvastam – nem tudom megunni. Annyira szépen megragadja a helyzet hangulatát, hogy szinte én is ott ülök mellettük a metrón és nézegetem a fényképeket. (more…)

Magyar Költészet Napja – Fodor Ákos versei

magyar költészet napja

Vavyan Fable-lel kezdem, mert minden vele kezdődött. Szerettem a Halkirálynőt, és bármit, amit meseanyó tollából kipattant. És szerettem a hosszabb de inkább rövidebb verseket, amiket a könyveiben olvastam, és amiket Fodor Ákos írt. Vártam folyton, hogy mikor tűnik fel a következő néhány soros szösszenet a regény lapjai között, mígnem magam is oda jutottam, hogy már nem volt ez elég; elkezdtem kutatni még több vers után. Akkoriban ez kész csoda volt; akkoriban még nem szerettem verseket olvasni, nehezen értettem meg őket, és nehezen hittem el, hogy a költészet bármilyen formája kedves lesz nekem. Így aztán ma, a Magyar Költészet Napján szeretnék megemlékezni a blogom hasábjain Fodor Ákosról, aki az egyik volt azon néhány szerző közül, aki közelebb tudta hozni hozzám a versek világát. Most mutatok nektek néhány kedvencet.

SZERELEM
ahogy a szél meglebbenti a függönyt:
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés 

SUMMA
Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya 

EGY GYAKORLAT
Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?

DRÁMA
– Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom. 

JÓKÍVÁNSÁG
Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

METAOPTIKA
Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Kép forrása: Unsplash

5+1 túlélő tipp a szürke, hideg téli időszakhoz

Én azok közé tartozom, akik hosszú távon nem bírják a szürke és hideg télies időt. Gyakrabban vagyok morcos és rossz kedvű, mint máskor, a napok nyomasztóan egyformának tűnnek, hiányoznak színek adta pozitív impulzusok. Nálam ez a lehangoltság többnyire már januárban jelentkezik, közvetlenül azután, hogy vége a karácsonynak és az első nagyobb hó is elolvadt már. A mai bejegyzés azoknak szól, akik hasonlóan éreznek. Összeszedtem néhány olyan tippet, amitől ugyan nem fog kisütni a nap, de kellemesebbé és gördülékenyebbé teszi ezt az időszakot :)

  1. Meleg italok mindig és mindenhol – Télen amúgy is nagyon rá vagyok szokva a teázásra, szinte mindennap iszom 1-2 bögrével. Ha reggel van időm rá, főzök egy nagyobb adagot, beletöltöm egy termoszba vagy egy palackba, és magammal viszem munkába. A meleg üveg így melegíti a kezemet is, ráadásul bármikor ihatok egy-egy kortyot, ha belülről is át akarnék melegedni. Így hideg mindjárt kevésbé hat :)
  2. Öltözz színesebben! – Télen még az öltözködésünk is színtelenebb és visszafogottabb, mint az év többi részében. A szürkeség ellen harcolhatsz úgy is, ha beszerzel néhány élénkebb ruhadarabot: egy sárga pulcsi vagy egy élénk piros harisnya garantáltan csempész egy kis vidámságot a mindennapokba.
  3. Meleg zuhany vagy fürdő – Ha átfagyva érkezel haza, vegyél minél hamarabb egy meleg fürdőt vagy zuhanyozz le jó meleg vízzel. Már önmagában ennyitől átmelegedhetsz és komfortosabban érezheted magadat, de ha mindehhez még hozzáadsz egy kis habfürdőt, vagy egy igazán jó illatú tusfürdőt vagy testradírt, az eredmény még kellemesebb lesz. Emellett pedig jöhet mindenféle kencézkedés és szépítkezés, amitől felfrissülsz és jobban érzed magad :)
  4. Vegyél egy szál virágot! – Egy picit előrehozhatod a tavaszt, ha virágboltban veszel magadnak egy szál virágot. Nem kerül sokba, és ha utánanézel a gondozásának, akár egy hétig is elvan a lakásban.
  5. Írj listát a pozitívumokról! – Biztosan van azért egy-két dolog, ami jó a télben :) Fogj egy darab papírt, és gyorsan gyűjts össze legalább öt olyan dolgot, amit tulajdonképpen szeretsz ebben az időszakban. Ez a lista segít majd abban, hogy a pozitív dolgokra koncentrálj, és egy kicsit jobb kedvre derülj.
  6. Mozdulj ki! – A téli szürkeségben sokkal hajlamosabb vagyok begubózni és elzárni magamat a külvilágtól, mint azt normális esetben tenném. Ha te is így vagy vele, érdemes tudatosan figyelned arra, hogy ne gubózz be teljesen, hanem időről-időre találj ki valamilyen programot, amivel kimozdulhatsz. Menj el a barátaiddal korcsolyázni, ülj be valahová egy jó kávéra, látogass el egy könyvtárba, vagy menjetek színházba.

Ezek lennének az én jó tanácsaim a januári lehangoltság ellen. Ti hogy élitek meg ezt az időszakot? Meséljetek róla a kommenteknél! :)

Kép forrása: Unsplash

Így rögzítsd 2016-ot – Egy hónap, egy mondat

Rona Keller az egyik kedvenc fényképészem, már jóval azelőtt követni kezdtem a munkáit, hogy én magam is komolyabban a fotózás felé fordultam volna – tehát kb. 7 éve jelentenek a képei számomra rendszeres inspirációt. A most bemutatott ötletet is nála láttam, és úgy gondolom, hogy ennél egyszerűbb módja nem is lehet annak, aki szeretne naplót vezetni a következő évről, de hozzám hasonlóan végtelenül lusta.

A  dolog lényege, hogy minden hónap végén megfogalmazol egy-egy mondatot arról, amit az az időszak jelentett a számodra, kiemeled egy-egy jellemzőbb tulajdonságát, vagy valamilyen érzést, amit kiváltott belőled. Ennyi. Tizenkét hónap, tizenkét mondat, és év végére meglesz az összegzésed arról, hogyan alakult végül 2016.

Rona a tavalyi listáját képekkel egészítette ki, így ha szeretnétek, csatoljatok hozzá ti is egy-egy fotót minden hónapban, ami illusztrálja az elmúlt napokat. Ha azonban csak maga a listaírás érdekel, itt van egy korábbi bejegyzés Ronától és egy másik, ahonnan ő szerezte az ötletet. Szerintem nagyon jó módja annak, hogy végigkövess egy évet, és pár sorban összegezd, mit jelentett számodra. Akikben pedig nagyon elevenek még az emlékek, 2015-ről is összerakhatnak egy hasonlót :) Ha pedig készítesz ilyen listát, bármikor visszajöhetsz ehhez a bejegyzéshez, és kommentben megoszthatod, mire jutottál!

Kép forrása: Unsplash

Top 10 bejegyzés az utóbbi évből, avagy a ti kedvenceitek

A mai nap a nosztalgiáé: ez a poszt éppen a 195. a blogon, ami úgy gondolom, hogy nem is rossz teljesítmény egy év alatt :) Rengeteg témával foglalkoztam, születtek hosszabb és rövidebb, bonyolult és egyszerű bejegyzések egyaránt. Én örömmel írtam mindegyiket. Ha azonban ki kell emelnem a legjobb tízet közülük, akkor egyértelműen a ti véleményetek lesz a mérvadó. Íme a 10 leglátogatottabb bejegyzés a blogon, avagy mi érdekelt titeket a legjobban :)

Tervezd meg a blogbejegyzéseidet!

Nos, ahogy látom, az olvasóim nagy része nem csak olvassa a blogokat, hanem maga is írja a sajátját. Legalábbis én ezzel magyarázom azt, hogy ez a poszt ennyire sikeres lett. Megosztottam benne, hogy én hogyan tervezem meg és ütemezem be a saját bejegyzéseimet, hogyan gyűjtöm az ötleteket a megírandó postokhoz, és egy letölthető tervező táblát is mellékeltem hozzá, amit azóta nagy-nagy örömömre sokan használnak, és szabnak személyre :) Érdemes elolvasni a kommenteket, mert rengeteg jó ötlettel egészíti ki a bejegyzést :)

Tanulj időzítővel! – A Pomodoro módszer

Szintén nagy örömet okozott, hogy ezt a bejegyzést is sokan látogattátok és szerettétek, hiszen ahogy le is írom benne, évek óta használom a Pomodoro módszert tanuláshoz, és nekem nagyon bevált. Ha valami monoton munkát végzel, és gyakran elkalandozik a figyelmed közben, akkor neked is érdemes lehet kipróbálni. (more…)

Blogírás – Az első év tanulságai

Nos, a tegnapi szoli ünneplés után ma itt a beígért blogos tapasztalatokról szóló bejegyzés. Igyekeztem kerülni a sablonos témákat, amik mindenhol felmerülnek (ennek ellenére biztosan érintek párat közülük), mindenesetre amit most itt láttok, azt ténylegesen az utóbbi egy évben írtam össze, bizonyos részei ennek a bejegyzésnek már sok hosszú hónapja várja, hogy napvilágot láthasson. Lehet, hogy más nem ezeket a dolgokat emelné ki, de számomra ezek voltak az utóbbi egy év legnagyobb tapasztalatai.

A látogatottság csak egy szám – és nem feltétlenül valós adat!

Valljuk be, az olvasókért vagyunk :) Persze nagyon sokat nyom a latban, hogy a saját kedvünkre blogoljunk, mert örömet okoz, de azért tök jó, ha van valaki, aki olvassa. Én is figyelemmel követem a saját statisztikáimat, de már az első hónapokban rá kellett ébrednem arra, hogy attól, hogy valaki idetéved az oldalamra, még nem minősül olvasónak. Emlékszem, az elején még nagyon örültem, hogy viszonylag hamar szereztem látogatókat, aztán megnéztem a térképes funkcióval, hogy ki honnan nézte. Csak hogy szemléltessem: 10 látogatóból 3 volt magyarországi, 7 külföldi. Ugyan nem akarom lekicsinyíteni a határon túli magyarság érdemeit, de kétlem, hogy az a tény, hogy Kínából több olvasóm volt, mint itthonról, az valódi kínai olvasóközönséget jelentene. Azért meséltem el ezt nektek, hogy lássátok, hogy a statisztikát ugyan érdemes követni, de vannak bizonyos buktatói, ami miatt nem szabad, hogy ez legyen a meghatározó számunkra.

Adj tanácsokat, de ne oszd az észt!

Remélem a kettő között mindenkinek feltűnik a különbség :) Még az első hónapokban, nagyon sok olyan blogbejegyzést néztem át, amikben a bloggerek tippeket adnak kezdő blogíróknak. Ami egy tök jó dolog. Így futottam bele egy olyan cikkbe, ami a címe szerint a leggyakoribb hibákra hívja fel a figyelmet. Elolvastam, de nem volt benne sok köszönet – a szerző csak becsmérlő megjegyzéseket tett más bloggerekre, a bloguk tartalmára, kinézetére, de emellett semmi olyat nem tudott volna felmutatni, ami szerinte megoldás lehet ezekre az állítólagos problémákra (amik szerintem nem is igazi hibák voltak, maximum kezdeti nehézségekből adódó dolgok, amik viszonylag hamar megoldódnak, ha az adott író tényleg komolyan veszi a blogját). Ez a bejegyzés többet tanított nekem, mint az összes többi együtt véve: soha többé nem akarok ilyen jellegű blogpostokat olvasni, és én sem akarok ilyesmit publikálni. Vagy segítő szándékkal hasznos tippeket adok, vagy inkább meg sem szólalok, mert az ilyen gonoszkodó, másokat befeketítő bejegyzéseknek egyszerűen nincs értelme. (more…)