Telefonnal fotózni szuper, avagy nem hittem volna, hogy ezt pont én írom majd le

Kicsit személyiségzavarosnak érzem magamat miközben ezt írom, mert hát mégis csak én voltam az, aki az utóbbi évek fantasztikus technikai vívmányai ellenére is ódzkodott attól, hogy bármilyen telefon kamerája képes lehet értékelhető fényképet készíteni. Lehettem volna akár a DSLR fényképezőgépek önjelölt védőszentje is, aki ha nem fényképezhet tisztességes felszereléssel, akkor inkább meg sem próbálja. Tükörreflexes sznob voltam, na.

Azért nem voltam teljesen elvakult, az utóbbi 1-2 évben már kezdtem megenyhülni a telefonos fotók irányába, de igazán az győzött meg, amikor a barátom idén júliusban hazaállított az új okos kütyüjével. Na az a kamera valami lenyűgöző. A legnagyobb problémám a telefonos képekkel az volt idáig, hogy bár a kis képernyőn nem mutattak rosszul, a laptopom kijelzőjén lelombozó volt a látvány. Hát most fordult a kocka. A saját csoda készülékemet augusztusban szereztem be, és egy egészen új löketet adott a fényképezési szokásaimnak.

Egy pici visszatekintés:

Gondtalan középiskolás és főiskolás éveimben rengeteget fényképeztem. Képes voltam napokon keresztül tervezgetni egy adott képet, hogy aztán egy megfelelő időpontban megkomponáljam, majd utána órákat töltve a gép előtt szerkesszem, és végül megszülessen valami, amire büszke lehetek. Mondjuk valami ilyesmi:

Máskor meg felkeltem hajnalban, hogy megörökítsem a napfelkeltét, vagy suli után spontán fotós körútra indultam, pusztán a saját örömömre, és ennek következtében rengeteget fejlődött a kompozíciós technikám, és persze egy csomó szuper képet készítettem olyan dolgokról, amikre a folyamatos fényképezés nélkül vak lettem volna. Például ezt is:

Talán nem lepek meg vele senkit, de a munkába állás elég sok időt elvett ahhoz, hogy sokkal kevesebb időt tudjak bonyolultabb koncepciók kidolgozására szánni, és a spontán fotózások lehetősége is csökkent. Emellett elkezdtem blogolni, ami teljesen más stílusú képeket igényelt, az utómunka nem lett sokkal kevesebb, és így egyre jobban kikopott a mindennapjaimból a céltalan fényképezés, ami nem illusztrálni akar, csak egyszerűen megörökíteni valamit.

Mindez végül odáig fajult, hogy nem igazán leltem örömömet az elkészült képekben. Nem tudtam olyat alkotni, amivel tényleg elégedett tudtam volna lenni. Úgyhogy értelem szerűen kevesebbet kezdtem fényképezni. Végül eljutottam oda, hogy hónapokon keresztül csak akkor vettem elő a gépet, ha a blogra kellett illusztrációt készítenem, vagy ha valaki az ismerőseim közül megkért, hogy csináljak róla valami profilképnek valót.

Augusztusban vettem meg az új telefonomat, aminek a kamerája egyszerűen elbűvölt. Hozzá kell tennem, hogy minőségben még mindig messze le van maradva a tükörreflexes gépemtől, és egyáltalán nem gondolom, hogy valaha is pótolhatná azt. De hamar kiderült, hogy egy szuper alternatíva, ha nem akarom mindenhová magammal cipelni a másfél kilós nagy gépet, de azért mégis szeretnék megörökíteni ezt-azt.

Az első nagy próbatételem is augusztusban volt. Először utaztunk el a barátommal közösen külföldre, repülővel. Na most a repülésről tudni kell, hogy a csomagszállítási lehetőségek eléggé minimálisak (nem úgy mint egy autóban, ahol mindig belehet nyomorgatni valahová még egy táskát pluszban), és nekem el kellett gondolkodni azon, hogy megéri-e elvinni a fényképezőgépemet. Rengeteg érv szólt ellene: több helyen volt szállásunk, tehát mozognunk kellett a csomagokkal, egy kis hátizsákkal mentünk várost nézni és sok-sok séta volt betervezve – csupa olyan szituáció, ahol fontos, hogy ne pakold túl magad. Bevallom, egészen az indulás reggeléig nem voltam biztos benne, hogy képes leszek otthon hagyni a fényképezőgépet, de végül is előző este nem csomagoltam be, a reggeli kapkodásban meg nem volt időm ilyesmin gondolkozni.

Róma szuper volt. Rengeteg fotózni való akadt a városban, és mi rengeteget is fotóztunk – mindketten telefonnal. Nem mondom, hogy nem éreztem néha némi féltékenységet, ha valaki mellettünk egy tisztes DSLR géppel fényképezett, de alapvetően utólag elégetett vagyok a képek minőségével. Emléknek tökéletesek, biztosan fogok belőlük előhívatni, és valószínűleg 10 év múlva sem fogom megbánni, hogy nem vittem el magammal Rómába a nagy gépet. Itt egy kis ízelítő, hogy milyen képek készültek a nyaralásunk alatt:




Tökéletesek? Nem. Lehetne jobbat csinálni jobb felszereléssel? Hogyne. Elégedett vagyok velük? Nagyon is.

Számomra a fenti képek magukért beszélnek, és sikerült meggyőzniük arról, hogy most már telefonnal is lehet értékelhetőt alkotni, és egy-egy nyaralás során még jobban is járhat az ember, ha csak erre hagyatkozni. Ez nem azt jelenti, hogy a DSLR fényképezőm innentől nyugdíjba vonul. Egy jó portrét továbbra sem tudok elképzelni más eszközzel, és kisebb utakra vagy kirándulásokra is szívesen magammal viszem ezentúl is. De tény, hogy most kezdem újradefiniálni azt, hogy hobbiként mit is jelent számomra a fényképezés. Ez egy szuper folyamat, amiben új eszközzel, új szituációkban tanulom újra a képek komponálását és szerkesztését. Ha kíváncsiak vagytok rá, mit hozok ki belőle, kövessetek Insatgaramon, ahol a római utam óta csak telefonos képeket posztoltam eddig.

Nektek mi a véleményetek a témában? Milyen képek esetében ragaszkodtok egy komolyabb fényképezőgéphez, és mi az, aminél egy telefon is bőven elég? Írjátok meg kommentben :)

További bejegyzések