Próbáld meg egyszerűbben!

Nagy volt a csönd itt nálam a nyári hónapokban, de bevallom, jól esett. Mindjárt mesélek róla, mi történt, de maradjunk még egy kicsit a jelenben. Mostanában már nem szorítottam a háttérbe a blogos gondolataimat, és elkezdett azon járni az agyam, hogyan hozzam vissza az egészet a hanyatlásból. Mert persze hiányzott. Úgyhogy először elmondom, mit találtam ki: visszatérek az gyökerekhez, a Daily Dorothy előtti időkbe, amik csak ad-hoc írtam bejegyzéseket, és egyáltalán nem érdekelt, hogy olvasnak-e vagy sem (hé, volt olyan, hogy egy évig írtam anélkül, hogy lett volna olvasóm – vagy legalábbis olyan olvasóm, aki valamilyen formában érezteti a jelenlétét -, és tök jól elvoltam). Semmi stressz, csak az írás öröme. Egy hely, ahol leírhatom, mit gondolok az engem foglalkoztató témákról. Megmutathatom, ami éppen tetszik. Összegezhetem a tapasztalataimat. Ez eddig is így volt, nem? Dehogy nem! Ami változik, az a rendszeresség, a változatosságra való törekvés, és a mindent-egyszerre-és-most akarok hozzáállás nyugdíjazása. Mit szóltok hozzá? :) Tudom, ezzel nem én leszek a jó blogger iskolapéldája, de pozitívan szemlélve mondhatom azt, hogy még egy elvárással kevesebb! Szóval ügy újra itt :)

Hol is kezdjem?

Emlékeztek, hogy márciusban írtam arról, hogy munkahelyet váltok? Nos, ezt követően viharos gyorsasággal, a próba időm utolsó előtti napján váltottam újra. Röviden: az emberek nagy többségben nem a cég miatt váltanak, hanem a menedzsereik miatt. Na kb. ez volt nálam is. Mindig azt érzem, hogy kicsit magyarázkodnom kell emiatt, mert tulajdonképpen nem történt semmi olyan, ami azonnali válóok lett volna. Egyszerűen csak két hónap után úgy éreztem, hogy sok olyan apró konfliktus/probléma van, ami miatt ma még ugyan nem mondanék fel, de hosszú távon pokollá fogja tenni a közös munkát.

Így – bár a hőn áhított szakmai fejlődés adott volt -, fel kellett ismernem, hogy itt az ideje újra visszatérni a munkaerő piac kínálatába. Úgy álltam neki, hogy nem sürgős a dolog, ha azonnal felvesznek egy jobb helyre, az szuper, de ha kell, hajlandó vagyok több hónapot is várni az igazira. Nem volt egy könnyű menet, mert közben a legtöbb ember már a munkahelyemmel kapcsolatos legkisebb megjegyzésre is úgy reagált, hogy “ó, hát az pocsék, de hát egy évig csak kibírod, az már jól néz majd ki az önéletrajzodban”. Lehet, hogy én vagyok hülye, de engem ez egyszerűen nem motivál arra, hogy mindennap felkeljek, bemenjek a munkahelyemre, és megpróbáljam kihozni magamból a legtöbbet. Meg vagyok győződve arról, hogy még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy utáljam a munkámat, és azzal sem értek egyet, amikor valaki a mindennapos szenvedést egy szent küldetésnek állítja be a karrierje oltárán. Nem, az nem egy jó út, hogy utálod amit csinálsz/akikkel dolgozol/ahogyan dolgozol, de a végén elmondhatod, hogy van valami szép az önéletrajzodban. Legalábbis szerintem.

Végül fantasztikus szerencsém volt, mert három helyre adtam be a jelentkezést a nagy felismerés után, és mindegyik érdeklődött irántam – a legígéretesebbhez hamar be is hívtak interjúzni, ami szuper volt, aztán tesztet írni, ami után azonnal kaptam ajánlatot. Most két hónapja dolgozom itt, és imádom.

Mindeközben azonban akadt más problémám is: úgy érzetem, hogy túl sok helyen kell helytállnom, és az ezzel járó stressz egyre elviselhetetlenebb lett. Hajlamos vagyok túlgondolni és túlaggódni a dolgokat, így aztán tudatosan elkezdtem visszavenni egy csomó olyan dologból, amit nem volt muszáj csinálnom. Így esett áldozatul a blogolás a józan ész megtartásának. Nem nyafogni akarok, de aki próbálkozott már blogírással, az pontosan tudja, hogy miről beszélek: rendszeresen jó minőségű bejegyzéseket posztolni nagyon nehéz, ha nem áll rendelkezésedre a világ összes szabadideje. Írni, utánajárni, fényképezni, szerkeszteni, feltölteni, átolvasni, megformázni, közzétenni – remek, kész vagy a blogposzttal. Most mehetsz, és közzéteheted a különféle social media platformokon, nézegetheted a statisztikáit és válaszolhatsz a kommentekre (és mivel szereted az olvasóidat, szeretnél többet írni annál, hogy “köszi :)”). És ha már a socila mediánál tartunk, ne felejts el aktív maradni két poszt között is, oszd meg újra a régi bejegyzéseket, oszd meg mások bejegyzéseit (mer szuperek és megérdemlik <3), és ott is válaszolj a kommentekre és üzenetekre. Ez egy nagyon izgalmas folyamat, csomót lehet belőle tanulni és épülni, de nagyon időigényes. Nálam pedig az idő mostanában a legszűkösebb erőforrás.

Rengetegszer gondoltam arra, hogy visszatérek, de először a felmondás és új kezdés körüli káoszban azt sem tudtam, hová kapjak, így több hétig jegeltem a témát. Felvetődött bennem, hogy a blog szülinapjára vissza kéne állni valami elfogadható kerékvágásba, de az meg egybe esett a last minute-ben szervezett de amúgy csodás római nyaralásunkkal (ahová az egyszerűség jegyében sem laptopot, sem DSLR fényképezőt nem vittem, és amiért meglepően hálás voltam magamnak az utazás alatt), így tovább toltam a kérdést. Közben persze rengeteg inspiráló bejegyzést olvastam más bloggerektől, akik újra elindították bennem azokat a gondolat-áramlatokat, ami miatt 3 éve elkezdtem blogolni. Mindezek mellett is kellett még egy kis plusz idő ahhoz, hogy kikristályosodjon bennem, hogyan szeretném folytatni a blogot – jelentősen lejjebb adva az elvárásokból, de megtartva az írás örömét.

Emellett nem csak a blogot egyszerűsítettem le. Próbálok levenni terhet magamról azzal, hogy nem kombinálom túl az étkezéseket, a bevásárlásokat és a menü tervezést. Egyszerűbben öltözködök, és keveset vásárolok, megpróbálom megtalálni a meglévő dolgokban az értéket. Igyekszem eleget aludni, és nem belezsúfolni még plusz egy feladatot az adott napba. Kísérletezem azzal, hogyan tudom a háztartásomat egyszerűsíteni, hogy kevésbé legyen nyomasztó a házimunka, a helyhiány, csökkenteni szeretnék  mindenféle pazarlást.

Leginkább persze a gondolkodásmódom szorul egy kis reformra: hogy ne hagyjam, hogy az elvárások – amiket leginkább én generálok magamnak, mások nevében -, elkedvetlenítsenek, hogy tisztábban és pozitívabban szemlélhessem a mindennapjaimat, és hogy ha fáradok, akkor is szem előtt tudjam tartani, hogy mi a jó nekem. De már dolgozom ezen is :)

További bejegyzések