Egy váratlan de fontos tanulság az első munkahelyemről

első munkahelyemről

Pályakezdőként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egész sok pályakezdő ismerősöm van – így aztán tudom, hogy miért döntenek az emberek úgy, hogy otthagyják a nagy reményekkel és fáradságos munkával megszerzett első komoly munkahelyet. A konkrét indokok eltérhetnek, de egyetlen mondattal jól összefoglalható a többség indoka: rosszul működő menedzsment. Rosszul működő menedzsment miatt hagyod el a céget, ha bunkó a főnököd, ha úgy érzed, hogy a folyamatos mikromenedzsment megköti a kezedet, ha a gyakornoki időd lejárta utána sem ajánlanak neked normális fizetést. Az a mondás járja, hogy az emberek a menedzserüket hagyják el, és nem a vállalatot – és ebben bizony van igazság.  Ha nem hiszed, olvasd el ezt a felmérést, és láthatod, mennyit számít a főnököd és a csapatod. 

Az én főnököm viszont szuper. A csapatom szintén. Egy olyan közösségben dolgozom, ahol a főnököm folyamatosan szem előtt tartja a csapattagok személyes fejlődését, aktívan részt vesz a probléma megoldásban, de ugyanakkor hagyja, hogy önállóan dolgozzunk. Emellett olyan kultúrát teremtett, amiben természetes, hogy a csapaton belül az emberek felkarolják egymást, kisegítik egymást, ha gond van, és egyenlően van terhelve mindenki, nincs kivételezés. A csapat pedig laza, humoros, imádnivaló, és bármilyen problémát kész megoldani. Tényleg, egy álom.

De akkor miért is mondtam fel? 

Az ismerőseim nagy része azt hitte, megőrültem, amikor a fenti szituáció felvázolása után közöltem velük, hogy éppen azon gondolkodom, hogy váltani szeretnék. Miért? Miért akarna bárki elmenni, ha egyszer tök jó minden? Nos, ez a felfedezés engem is teljesen váratlanul ért. Előtte én is szentül hittem, hogy bármit is kell csinálnom az életben, csak hadd csináljam jó csapatban, és akkor minden szuper lesz. És nem tévedtem akkorát, mert tényleg nagyon fontos, és tényleg nagyon lélekemelő ilyen csapatban dolgozni – receptre kellene felírni az ilyesmit! Viszont van itt egy hatalmas DE!

első munkahelyemről

Nem szeretem a munkámat. Éveken át készültem rá közép- és főiskolásként, és imádtam azt, amit tanultam. Ügyesen kikerültem pár olyan csapdát, amibe pályakezdőként beleeshettem volna, és meg voltam győződve róla, hogy innentől minden rendben lesz. Ennek köszönhetően aztán gyorsan beleestem egy olyanba, amire nem számítottam: olyan munkám lett, ami jól fizet, viszonylag nyugis, jó a csapat és még a végzettségemhez is kapcsolódik. Csak éppen nem ahhoz a részéhez a szakmámnak, amibe beleszerettem. Sikerült egy kényelmes pozíciót választanom ahelyett, hogy olyat kerestem volna, ami szakmailag előrevisz.

Őszintén meglepett ez a tanulság, és sokat nyűglődtem a kialakult helyzet miatt. Végül volt egy időszak, amikor már annyira kiábrándítóvá vált a munkám, hogy komolyan kellett vennem az újratervezést. Rá kellett ébrednem, hogy nem a tanult szakmámmal van a baj, mert még mindig fel tudtam lelkesedni, ha újat tanulhattam a szakterületemmel kapcsolatban, vagy megoldhattam egy kapcsolódó kihívást. Nehéz volt azt mondani egy ennyire csodás csapatra, hogy ott szeretném hagyni őket – nem azért, mert nem jó velük együtt dolgozni, hanem mert nem azt csinálom, amit szeretnék (és sajnos senki sem tudja garantálni, hogy nyugdíjig ezek az emberek fognak körülvenni, kárpótlásul a beteljesületlen álmokért). Klisés, de igaz:

Azzal kell foglalkoznod, amit igazán szeretsz – egy jó csapat nem elég. 

És ha azzal foglalkozol, akkor előbb-utóbb találsz egy remek csapatot, ahol értékes lehet a tudásod. Jó csapatban, de rossz munkakörben tapasztalatokat szerezni viszont hosszútávon nem kifizetődő: sokkal nehezebb így váltani az áhított munkára, mintha céltudatosan keresnéd azokat a lehetőségeket, amik közelebb visznek álmaid munkahelyéhez.

Mit tudsz tenni, ha mégis ilyen helyzetbe kerültél? Először is, gondold újra a céljaidat. Milyen munka az, ami nem csak megfelelő, de elégedettséggel és büszkeséggel is tölt el? Mi az, amit az esetleges nehézségek és kellemetlen plusz feladatok ellenére is megéri bevállalni, mert valóban fejlődsz majd általa? Milyen problémák megoldásával foglalkoznál szívesen? Ha pedig ez megvan, nézd meg mik a lehetőségeid: olvass álláshirdetéseket, keress cégeket, akik azzal a területtel foglalkoznak, ami téged is érdekel. Nézd át az önéletrajzodat, hátha van benne valami, amit kiemelhetnél, amikor egy pozíciót megpályázol. És persze fejleszd magad folyamatosan! Keress online tréningeket, olvass könyveket, keress esettanulmányokat, cikkeket az interneten. Ha úgy érzed, hogy hiányos a tudásod, igyekezz pótolni. Keresd meg azokat a dolgokat, amik előnyt jelenthetnek az adott pozícióban, és képezd magad abba az irányba. Tudom, hogy ez sok időt és energiát emészt fel. Próbálj meg erőt meríteni azokból a pillanatokból, amikor frusztrál a jelenlegi állásod. Amikor magadat képzed, azért dolgozol, hogy ne kelljen ilyen jellegű frusztrációval küzdened.

Én hamarosan itt hagyom a jelenlegi csapatomat, és egy új helyen, új kihívások között próbálok szerencsét. Nem akarom szépíteni a dolgot, pocsék volt felmondani – mintha szakítottam volna valakivel, akit még mindig szeretek. Az új helyben pedig van kockázat bőven, és senki sem garantálja, hogy álmaim munkahelye lesz. De most legalább azt érzem, hogy ez a lépés biztosan közelebb visz egy olyan karrierhez, amiben azt csinálom, amit valóban élvezek.

Az én történetem után, jöjjön a tiétek! Meséljétek el, mi volt a legfontosabb tanulság, amit pályakezdőként megtanultatok! Milyen tapasztalatok segítettek abban, hogy megtaláljátok azt az utat, ami ténylegesen előrébb visz benneteket? 

Képek forrása: Ewan Robertson

További bejegyzések