2 éves a Daily Dorothy + Szülinapi Giveaway!

giveaway

Ez a nap is eljött; mához 2 évre nyitotta meg kapuit a Daily Dorothy blog. És hát húh, igazán tartalmas két év volt. Nekem legalábbis biztosan, hiszen sok-sok bejegyzést írtam nektek (fun fact: ez itt a 333. poszt), rengeteg témába belekóstoltam, és egy csomó olyan dolgot sorakoztattam itt fel nektek, amire úgy érzem, hogy büszke lehetek. Úgy látom, hogy a Daily Dorothy folyamatosan fejlődik, és folyamatosan közelít ahhoz a megálmodott célhoz, amit több mint két évvel ezelőtt elképzeltem ennek az oldalnak. Köszönöm szépen, hogy látogatjátok az oldalt, olvassátok a posztokat és kommenteket írtok hozzá, mindegyik sokat jelent nekem.

A szülinapi hét alkalmából megint lesz évértékelő a blogos tapasztalatokról (szóval bloggerek készüljetek, mert ez itt a tapasztalat csere pillanata lesz!) illetve újra összegyűjtöm nektek azokat a bejegyzéseket, amik számotokra a legkedvesebbek voltak ebben az évben.

Ami pedig tavaly kimaradt, de idén nem fog: SZÜLINAPI GIVEAWAY! :)

giveaway

A fenti képen látható csomagot kaphatja meg egy szerencsés olvasóm :) Valami olyat szerettem volna adni nektek, ami tükrözi a blog szellemiségét és aminek én is örülnék a helyetekben. Ezért aztán került a csomagba két kis notesz: egy dinnyés, mert szerintem állati menőn néz ki, és egy sima barna borítós, amit nagyon remélem, hogy majd a nyertes jól kidekorál :) Emellett található a csomagban három ICO ecsetirón, amik tök jó eszközök, ha szeretnéd kipróbálni a brush letteringet (nekem is ilyenek vannak, a teszt papírt is a sajátommal irkáltam össze), valamint 1-1 tekercs a kedvenc dekortapaszaimból – egy vízfesték mintás és egy tarka növényes (a lenti képen láthatjátok kitekerve őket, nyilván a nyertes bontatlan példányokat kap :))

giveaway
giveaway

Remélem kellően felcsigáztalak benneteket, mert most jön az a rész, amikor elmondom, hogyan kerülhettek be az én kis virtuális kalapomba :) A Rafflecopter segítségével lehet jelentkezni, összesen 3 esély szerezhető, de nem kötelező mindhárommal élni – igyekeztem ezeket úgy beállítani, hogy mindegyikőtök megtalálja belőle azt, ami neki a legegyszerűbb, az igazán elvetemülteknek pedig lehetősége van megtöbbszörözni az esélyeit :) Amint azt láthatjátok, nagyon örülnék, ha tudnátok valamilyen formában (kérdőív vagy hozzászólás) visszajelzést adni nekem arról, hogy mit gondoltok a blogról, mert ez alapján tudok módosítani úgy a blog működésén, hogy az a legnagyobb örömet okozza mindannyiunknak. Ugyanakkor, ha nem vagy visszajelzős kedvedben, akkor kiválthatod az egészet egy facebookos megosztással is. A játék szeptember 14-ig tart, a nyertest e-mailben keresni fogom :)

a Rafflecopter giveaway

A szülinapi parti malacok forrása: Gratisography

(Visited 316 time, 1 visit today)

További bejegyzések