Nyaralós fotók – Gondolatok a pillanat megéléséről

nyaralós fotók

Most hogy hivatalosan is nyár van, és már mindenki javában a vakációt várja, ideje, hogy beszélgessünk egy kicsit a nyaralós fotókról. Legfőképpen arról, hogy mennyire függők lettünk, és úgy érezzük, hogy minden pillanatot meg kell örökíteni, mielőtt a feledés homályába merülnének.

Szerintem a fotók emlékek. Sokszor egyetlen képhez is milliónyi élmény, gondolat, érzés fűződik – csak ránézünk, és jön egyik élmény a másik után. És akárhányszor elindulunk új élményeket szerezni, ott van bennünk a vágy, hogy a lehető legjobban örökítsük meg azt, hogy aztán emlékeztessen minket azokra a csodás napokra. Meg persze, hogy legyen mit mutogatni az ismerősöknek, és fel lehessen tölteni őket Facebookra.

Gondolom, valahogy itt az utóbbi környékén sikerült elveszítenünk a fejünket. Amit sokszor tapasztalok, hogy az emberek megörökítési vágya már-már kényszeres, és az élmények gyűjtése helyett a bizonyítékok gyűjtésébe csap át: legyen minden pillanatról egy kép, hogy megmutathassam: ilyen szép helyen voltam, ilyen fantasztikusan éreztük magunkat, ilyen jókat ettünk, és ilyen klassz dolgokat csináltunk.

Néhány éve Miskolckapolcán nyaraltunk a családommal. Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom az ottani barlangfürdőt – hatalmas látványosság és igazi élmény, olyan amit muszáj kipróbálni, ha az ember a környéken üdül. Naivan azt hittem, hogy a barlangfürdő egy viszonylag békés hely lesz: az emberek élvezik a meleg vizet, a barlangok nyugalmát és természetességét. Esetleg egy-két gyerek zajong, de ennyi. Ehhez képest azt tapasztaltam, hogy rengeteg ember vág neki a fürdőnek fényképezőgéppel felszerelve. Van aki csak telefonnal vagy kompakt fényképezőgéppel nyomult, mások egész komoly videokamera + DSLR kombóval indultak neki, hogy megörökítsék azt, ahogy a barlangban fürdenek. Gázoltak a derékig érő vízben, és közben igyekeztek borzasztóan vigyázni, nehogy víz érje a felszerelésüket. Abszurdnak tűnt. Ráadásul a vaku villogtatása a többiek nyugalmát is zavarta.

Ugyanezt a jelenséget tapasztaltam tavaly januárban egy koncerten. Egy remek amerikai punk banda játszott, őrületeset lehetett rá bulizni, én végig ugráltam az összes számukat, és hangosan énekeltem azoknak a szövegét, amiket ismertem. Kicsivel előttem állt valaki, aki az ismertebb számokat végig videózta a telefonjával – láttam a képernyőjét, alig látszott rajta valami, és azt is tudom, hogy milyen minőségű hangot tudnak felvenni ezek a telefonok. Az illető igyekezett végig stabilan állni, hogy ne remegjen a kép, miközben mindenki más körülötte ugrál és élvezte a zenét. Vajon miért volt neki annyira fontos az a felvétel, hogy kihagyja a legjobb számokat? És miért csinálták rajta kívül még legalább húszan ugyanezt?

nyaralós fotók

Én fotósként nagyon is hiszek a pillanatok megörökítésében, és minden nyaralásra magammal cipelem a tükörreflexes gépemet, hogy jó minőségű fotókat készíthessek. Amit azonban megtanultam az utóbbi évek alatt az, hogy sok mindent nem lehet lefényképezni. Vannak érzések és élmények, amiknél egy fényképezőgép, de még egy okos telefon is csak hátráltat. A barlangfürdő akkor jó, ha nem kell aggódnod amiatt, hogy vizes lesz a fényképezőgéped, és nyugodtan évezheted a sziklákba vájt folyosókat és termeket, amiken keresztül úszol. Egy koncert akkor az igazi, ha az ember végig táncolja a kedvenc számait, és együtt énekel a tömeggel, mert az egy olyan közösségi élményt ad, amit semmilyen videó nem tud megörökíteni.

Hogyan teremthetünk egyensúlyt az élmények megélése és megörökítése között? Én úgy gondolom, hogy ha kellően tudatosan állunk hozzá, akkor nem lehetetlen, hogy mindkettő meglegyen. Hogy a két fenti példánál maradjak, a barlangfürdőben lehet egy képet készíteni a családról, amint a medence szélén állnak, háttérben a barlangokkal – látszik, hogy ott jártunk, látszik, hogy kik voltak ott, és mindig emlékeztetni fog arra, hogy milyen jól éreztük magunkat, hiszen arról az egy képről tudunk asszociálni arra, ami utána következett. A kép elkészülte után pedig felvihetjük a fényképezőgépet az öltözőszekrényünkbe, majd csatlakozhatunk a gondtalanul fürdőzőkhöz. A koncertről pedig megőrizhetjük a jegyet, a karszalagot, megvárhatjuk a végén a bandát, és kérhetünk tőlük autogramot, csinálhatunk velük közös képet, vagy lőhetünk egy gyors fotót még a koncert elején, és után már csak a zenének szenteljük magunkat. Így meglesznek az emlékek és az élmények is.

Alkalmazd a fenti módszert bármilyen más szituációra – egy hegyi túrára, egy izgalmas kiállításra vagy egy esti városi sétára. Ne görcsölj rá a fotókra, készítsd el őket akkor, amikor jónak látod, és ha akadályoz a készüléked a pillanat megélésében, akkor tedd el, és élj a pillanatnak. Készíts fotót az elején vagy végén, ha pedig teljesen megfeledkeztél a fényképezésről – ami amúgy abszolút nem baj -, utólag akár írásban is megörökítheted az élményeidet.

Végül pedig gondolj arra, hogy valójában milyen gyakran is veszed elő újra ezeket a képeket? Valószínűleg nem nézegeted őket havi szinten. Ha pedig így van, akkor miért áldoznád fel a nyaralásod legjobb pillanatait arra, hogy fényképezz, ha helyette valódi része is lehetnél az eseményeknek, és így szereznél magadnak örök emlékeket.

Ti mit gondoltok erről? Hogyan lehet jobban jelen lenni a pillanatban? Mennyire fontosak a fényképek?

Képek forrása: Unsplash

(Visited 291 time, 1 visit today)

További bejegyzések