Know your copyrights! – Jogi tudnivalók bloggereknek

Amikor beszámoltam nektek a tavalyi Digital Divas konferenciáról, megírtam, hogy mennyire nagy hatással volt rám Dr. Csécsei Roland előadása a blogokkal kapcsolatos jogi esetekről. Már akkor elterveztem, hogy írok nektek erről egy összefoglalót, de aztán valahogy elfelejtődött… Egészen addig, amíg egyik nagyon kedves hobbiból blogoló ismerősöm által előállított tartalommal vissza nem élt egy másik hazai blogger, aki nem mellesleg haszonszerzési céllal írja a blogját. Az ilyen azon kívül, hogy mélyen etikátlan, jogsértő is. Ha olvassátok a korábbi blogolásról szóló bejegyzéseimet, azt is tudjátok, hogy mennyire elítélem az ilyesmit, és amikor csak lehet, igyekszem szót emelni a szerzői jogok védelmében.

A mai bejegyzésben szeretném veletek megosztani, amit a szerzői jogokról tudok, és amit a Digital Divas konferencián tanultam róluk. Remélem, hogy ezzel sokatoknak segíthetek eligazodni, hogy ha kétes kérdésbe ütköztök egy-egy blogposzt elkészítésekor. Vágjunk is bele ;)

Mit van jogunk megosztani a blogunkon?

Nos, kezdjük a kézenfekvővel: amit te írtál és te fényképeztél, azt teljesen nyugodtan megoszthatod a blogodon. Kivétel persze itt is van. Ha az adott képpel sérted valakinek a személyiségi jogait, vagyis a képen szereplő személy engedélye nélkül osztasz meg róla képet, az jogilag helytelen, amennyiben az illető egyértelműen felismerhető a képen.

Mások által készített fotókat csak külön engedéllyel használhatsz fel a blogodon. Ez alól kivételek azok a fényképek, amelyek készítője önként lemondott a szerzői jogairól. Én a saját képeim mellett jellemzően ilyen képeket használok a bejegyzéseim illusztrációihoz. Rengeteg ilyen oldal van a neten, csak keressetek rá “royalty free stock photos”, de ha van rá igény, írjátok meg a kommentekben, és szívesen készítek nektek egy összeállítást a kedvenc lelőhelyeimről. Ezeknél a képeknél nem kell forrást feltüntetned, és többnyire bármilyen célra szabadon felhasználható a változatlan formában történő tovább értékesítést kivéve.

Egyértelműnek tűnhet, de ugyanez vonatkozik az Instagramra vagy Facebookra, vagy bármilyen más social media felületre feltöltött  képekre is. Az, hogy valaki közösségi oldalra posztol, nem jelenti azt, hogy ész nélkül eldobja magától a szerzői jogait, így aztán nem árt, ha továbbra is tiszteletben tartod a képek eredeti készítőjét.

Érdekes kategóriát képeznek a termékekről készült fotók – gondolok itt az adott márka honlapján megjelenő hivatalos képekre. Ezeknek a jogosultja a termék forgalmazója, a jogok őt illetik. Bár valószínűleg senki sem fog megdorgálni, ha ingyen reklámként megosztasz egy ilyet a blogodon, azért itt sem jön rosszul, ha megjelölöd az eredeti forrást.

Amúgy egy jó tanács, ami szerint én is szerkesztem a blogomat:
Ha kétségeim vannak afelől, hogy egy kép vagy bármilyen más jellegű tartalom szerzői jog védelme alatt áll-e vagy sem, akkor mindenképp megjelölöm az eredeti forrást.
Ha nem találom meg az eredeti forrást (mert mondjuk Pinteresten nem volt link a képhez, és a Google-lel való szoros együttműködés sem vezetett a szerző nyomára), akkor nem teszem közzé, jobb a békesség alapon.
Bizonyos esetben élek a feltételezéssel, hogy a bejegyzésem ingyen reklámot csinál másoknak, de ebben az esetben sem maradhat el a forrás, és mindig késznek kell lennem, hogy ha az eredeti szerző felkeres, és kifogásolja a kép felhasználását, akkor azt azonnal eltávolítsam a blogomról. Épp ezért, egy átlagos bejegyzésnél csak saját és royalty free képeket használok, és csak az ajánló jellegű posztok esetében nyúlok más szellemi termékéhez.

Távolodjunk el egy kicsit a képes témától, de azért ne túl messzire. A videókkal az a helyzet, hogy ha valamit letöltesz, majd utána a saját neveden vissza, az bizony szembe megy a joggal. Ellenben többnyire lehetőséged van arra, hogy a videómegosztó honlapjáról kimásolj egy kódot, amivel bármilyen videót könnyedén beilleszthetsz a bejegyzéseidbe, anélkül, hogy ezzel szerzői jogokat sértenél. (Vannak esetek, amikor a beágyazás le van tiltva. Ezt vedd burkolt célzásként arra, hogy a videó szerzője nem szeretné, ha bárki megoszthatná az általa készített képsorokat.)

Kicsit a képekhez tartozik, kicsit nem, de mindenképpen speciális a Facebook-os kommentekről készített screen shotok helyzete. Ezeket ugyanis csak úgy oszthatod meg, ha előtte kitakarod a hozzászólók nevét és profilképét – vagyis azokat a dolgokat, amik alapján egyértelműen beazonosítható az illető.

Illetve érdemes még említést tennünk az idézetekről: idézetet csak akkor tehetsz közzé, ha meg van, hogy kitől származik, és ezt fel is tünteted. Még elegánsabb megoldás, ha nem csak az idézett személyt tudod megjelölni, hanem azt is, honnan származik az idézet (pl. könyv címe, cikk linkje, stb).

A linkek megosztása is szolgáltat némi érdekességet. A blogger ugyanis felelősséggel tartozik azért, ha jogsértő oldal linkjét osztja meg a saját blogján. Így aztán nem biztos, hogy jó ötlet posztot írni arról, hogy hol juthat az ember a legjobb hamis Gucci táskához vagy honnan lehet letorrentezni a House of Cards legújabb évadát.

Na de mi a helyzet azzal, ha valaki bármilyen szempontból jogsértő kommentet tesz közzé valamelyik bejegyzésed alatt? Normál esetben ezekért is te felelnél, de szerencsére jelenleg a blogok kivételt képeznek ez alól a szabály alól, így a blogger nem felelős az oldalán mások által posztolt hozzászólásokért. Ennek ellenére azonban érdemes moderálni azokat a kommenteket, amik valamilyen kételyt vetnek fel benned.

És így a végére röviden a reklámokról. Termékek értékelése esetén szinte bármit írhatsz, kaphat az adott márka hideget meleget. DE! Ha hamis állítást írsz egy termékről, az rossz hír keltésének minősülhet, és ugyanúgy perelhető leszel érte. Illetve nyilván, ha a márka bíz meg a termék tesztelésével, és szerződésben megállapodtok arról, hogy te csak jót írhatsz róla, akkor téged onnantól köt a szerződésed, így az őszinte negatív vélemény azonnal szerződés szegésnek minősül.Hasonlóan óvatosnak kell lenni olyan reklámokkal, amik félrevezetőek lehetnek, vagy valótlan dolgot állítanak, mert ilyenkor a reklám közzétevője (adott esetben a blogger) is felelős az adott reklámért. Persze lehet olyan szerződést kötni, amiben a cég vállalja az összes felelősséget.

Ennyi lett volna a jogi gyorstalpaló bloggereknek, remélem hasznosnak találjátok :) Ha bármi kérdésetek van, írjátok meg kommentben, és igyekszem választ találni rá – de persze a Google közös barátunk, ha bármilyen aggály merülne fel benned, hogy jogilag helyesen jársz-e el, nézz utána, és menj biztosra. Mindenekelőtt pedig gondolja arra, hogy amikor mások által készített tartalmat osztasz meg, hogy milyen lehet a dolog másik végén lenni – te mit várnál el másoktól, hogyan kezeljék a te szellemi termékeidet?

Képek forrása: SplitShire

További bejegyzések