Bazsalikomos paradicsom leves

Kevés olyan étel van, amit recept nélkül, érzésre adagolva főzök meg, de ez pont közéjük tartozik. Nem is biztos hogy megosztanám, ha alapvetően nem egy blogon találtam volna én is a receptet hozzá. Ez volt az első leves, amit megtanultam elkészíteni, és ami már elsőre annyira jól sikerült, hogy azonnali örök kedvencé vált, népszerűsége pedig azóta is töretlen :) A recept Zsebcica blojáról van (amúgy tőle tanultam meg tortrillát készíteni is), úgyhogy mindenképp érdemes ellátogatni az ő oldalára is, az eredeti receptért :)

Hozzávalók:
● 1 hámozott paradicsom konzerv
● 1 passzírozott paradicsom konzerv
● 2 ek olíva olaj
● 2 gerezd fokhagyma
● 1 dl főzőtejszín
● 1,5-2 dl víz
● 1 leveskocka
● bazsalikom, só, bors

Elkészítés:
Egy lábosban felmelegítjük a 2 evőkanál olajat, majd az összenyomott fokhagymát megfuttatjuk rajta (vigyázz, le ne égjen!). Hozzá adjuk a paradicsom konzerveket (a hámozott paradicsomból érdemes felkockázottat venni), majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadunk 1-2 teáskanál bazsalikomot, majd hagyjuk, hogy egy kicsit felforrjon. Beleöntjük a tejszínt (Zsebcicánál amúgy ebből kevesebb került bele, de én szeretem, ha tejszínesebb :)), és újra rottyantunk rajta egyet. Utána beledobjuk a leveskockát és felöntjük vízzel. Ha már összefőtt  (kb. 5-10 perc), akkor megkóstoljuk, és ha még kell, adunk hozzá sót és borsot.

Én betűtésztával szoktam készíteni, mert az én agyamban a paradicsom leves végérvényesen összekapcsolódott a betűtésztával, de pirított kenyérkockával is nagyon finom (és lehet, hogy jobban is illik ehhez a bazsalikomos ízvilághoz). A passzírozott paradicsom konzervet én többnyire házi befőzött paradicsommal helyettesítem. Azzal egy picit talán hígabb lesz (elég ha kevesebb vizet adunk hozzá), de még így is nagyon jó sűrű lesz a leves, úgyhogy nem is kell általában után főétel, simán jól lehet lakni egy nagyobb adaggal.

További bejegyzések