A few of my favorite things #3 – Microsoft Lumia 640

Mint mondtam, a kedvenc dolgaimat felsorakoztató rovatnak az a lényege, hogy bemutathassak bármit, amit szeretek – márpedig az új telefonom igazán a kedvencemmé vált az utóbbi egy hónapban. Az utolsó képen majd láthatjátok, hogy korábban egy Sony Ericsson Xperia Mini Pro-t használtam – több, mint 4 éven keresztül! Imádtam a kicsikét, de volt bőven ideje elavulni szegénynek, így nem akartam tovább halogatni a cserét.

Így került hozzám egy szép decemberi napon egy Microsoft Lumia 640 LTE, mint korai karácsonyi ajándék. Mivel nem ez a legelterjedtebb márka hazánkban, gondoltam elmondom, miért őt választottam. Az első ok nagyon egyszerű; úgy alakult, hogy a környezetemben élők közül sokan használnak Lumiát (köztük a párom is, aki a legnagyobb befolyással volt rám e tekintetben), tehát volt alkalmam megbarátkozni a Windows Phone-nal. Őszintén szólva vannak pillanatok, amikor nem értem, hogy miért nincs nagyobb felhasználó táboruk. Ezek a telefonok nagyon jól néznek ki – az én szememnek nagyon kedves ez az egyszerű, minden sallangtól mentes forma, ami nem csak a 640-esre jellemző, hanem a Lumiák zömének sajátja. Plusz, a Windows Phone csempés desginja kb. első látásra volt szerelem. Még így egy hónap után is ott tartok, hogy néha csak előveszem nézegetni :) Amit pedig még megemlítenék, hogy méretéhez képest meglepően könnyű.

Az alap alkalmazások közül a legnagyobb kedvencem a HERE Maps, nagyon hamar nagyon jó barátok lettünk ezzel az offline navigációs appal. A fényképezője hatalmas ugrás a korábbi telefonomhoz képest, szerkesztésre pedig egyelőre a Lumia Creative Studio-t használom – bár az biztos, hogy a jövőben szeretnék kísérletezni más képszerkesztőkkel is. Nagyon klassz, hogy hozzáférek a OneNote-omhoz telefonról is, mert az utóbbi félévben szinte miden jegyzetemet ott tartom.

Teendő listákhoz Wunderlist-et használok; a Tea Cup segít abban, hogy mindig finom teákat főzzek, és alig várom, hogy jó időben kipróbálatlan a Runtastic PRO változatát (amire egy ingyenes lehetőség során sikerült lecsapnom). Emellett az új telefon hozzájárult az Instagram aktivitásom jelentős fellendüléséhez, a BKK Futár appnak köszönhetően pedig már nem ácsorgok a buszmegállóban potyára. Van azért egy dolog, amit nagyon hiányolok, az pedig egy jó pomodoro alkalmazás. Egyszerűn nincs egy értelmes ingyenes app, ami jó lenne pompdoro módszerű időmérésre (és a fizetősek sem igazán győztek meg). Jelenleg a Forestet használom (szintén volt lehetőségem ingyenesen letölteni), de nagyon messze van ez attól, amit egy jó pomodoros alkalmazástól elvárok.

Nos, ennyit az új telefonomról, és hogy hogyan és mire használom. Én nem bántam meg, hogy Androidról áttértem Windows Phone-ra (noha sokszor megértem, mi tántorít el másokat, hiszen én is belefutottam az app választék hiányosságaiba), és remélem, hogy jó pár évig ez a kis kütyü is hű társam lesz.

Ti hogy álltok telefon ügyben? Van egy márka, amikhez ragaszkodtok, vagy még nem találtátok meg az igazit? Melyikek azok az appok, amik ténylegesen megkönnyítik a mindennapjaitokat? Írjátok meg kommentben :)

(Visited 224 time, 1 visit today)

További bejegyzések