Tejszínes penne makrélával és kukoricával

Hogy mi mennyire megszerettük a halat az utóbbi hónapokban! Különösen a párom, ő kezdte ezt az egész mizériát a konzervekkel (ami engem nem hozott túlzottan lázba) meg a pisztránggal (amit remekül elkészített, én meg leküzdöttem a tényt, hogy a kaja visszanéz rám a tányérról). Így amikor rátaláltam erre a halas tészta receptre, egészen felbátorodtam, hogy végre az én konyhaművészetem is hozzáadhat valamit az omega 3 zsírsav fogyasztásunkhoz.

Szóval a feljebb belinkelt recept alapján, nézzük mit főztem ki végül én :)

Hozzávalók (4 főre):

  • 1 makrélakonzerv, paradicsomos
  • 500g penne tészta
  • 2dl főzőtejszín (20%-os)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kis konzerv főtt kukorica
  • 15 dkg trappista sajt
  • olaj
  • só, bors
  • bazsalikom

Kezdetnek felraktam a vizet forrni, és amíg az melegedett, nekiálltam előkészíteni a szószt (hagymát felvágni, konzerveket felbontani, sajtot lereszelni és mindent a kezem ügyébe készíteni). Nyilván valamikor két lépés között jó lett a víz is, így beleöntöttem a tésztát. Végül körülbelül egyszerre lettek kész a szósszal.

A hagymát egy kevés olajon üvegesre pirítottam, majd erre ment rá a makréla konzerv (előtte egy késsel nagyjából feldaraboltam a halat még a dobozban), a kukorica és a főzőtejszín. Fűszernek sót, borsot és bazsalikomot használtam, mindegyiket csak úgy ránézésre (nem rég vettünk borsőrlőt, nagyon művészien lehet vele dolgozni, de én azt meg nem mondom, hogy így mennyi bors ment bele :D). Hagytam “rottyanni” egyet, majd hozzá borítottam a reszelt sajtot is, és addig kevergettem, amíg el nem olvadt. Végül a kifőtt pennét jó alaposan beleforgattam az elkészült szószba.

Lessétek meg az eredeti receptet is, ott egy kicsit sűrítik még a szószt, de én ezt végül főzés közben elvetettem :) Pont olyan könnyű, tejszínes tészta lett, amikért odavagyok, szóval gyorsan belopta magát a szívembe ez az étel. Garantáltan főzök majd ilyet máskor is :)

(Amúgy ez az első olyan ételfotóm, amire már valamelyest büszke vagyok – még hosszú az út, de azt hiszem, kezdek ráérezni :))

További bejegyzések