Napi rutin vizsgaidőszakra

A én szakomon kb. 4-6 vizsga jut egy vizsgaidőszakra, amit én általában igyekszem minél hamarabb letudni. Természetesen ésszerű keretek között maradok, nem vagyok olyan elvetemült, hogy mondjuk három vagy négy nehéz vizsgát ütemezzek egy hétre. Általában max. két vizsga jut egy hétre nálam, ami jó időbeosztás mellett teljesen vállalható feladat.

Egy jó napi rutin szerintem sokat segíthet abban, hogy viszonylag egyenletesen haladva, kicsivel kisebb idegbajjal tudjátok sikeresen teljesíteni a vizsgáitokat. Segítségül megosztom veletek, én hogyan csinálom – a szabályok nincsenek kőbe vésve, van hogy kiesik egy-egy lépés ezek közül, vagy felcserélődik a sorrend. De azért zömében tartom magam az alábbi menetrendhez:

Egy jó teendő-lista mindig elkél

Ezt veheted egy nulladik lépésnek, mivel az a legjobb, ha még azelőtt elkészíted, hogy belevetnéd magadat a tanulásba. Én általában esténként tervezem meg, hogy mit szeretnék teljesíteni másnap. Igyekszem minél konkrétabb célokat megfogalmazni magamnak, hogy jól be tudjam majd osztani az időmet. Felírhatom azt is, hogy matek feladatokat gyakorolni, meg azt is, hogy öt különböző matekpéldát megoldani, de nyilván az utóbbi az, aminél egyszerűbb felmérni az időigényét, és azt, hogy a többi feladatomhoz képest teljesíthető-e egyáltalán, amit kitűztem magam elé.

Érdemes inkább alulbecsülni magadat, mint túl sok feladatot felírni, hiszen bármi közbejöhet napközben. Az én módszerem erre, hogy azokat a feladatokat, amikben nem vagyok biztos, hogy bele fognak férni az adott napba, a többi teendőtől elkülönítve írom fel. Ha beleférnek, az tök jó, ha nem, akkor beépítem őket a másnapiba.

Ha nagyon beakarod biztosítani magad, akár komplett tervet is összeállíthatsz egy adott tárgyhoz, napokra lebontva, hogy milyen feladatokat szeretnél azzal kapcsolatban teljesíteni. Szerintem nem minden tantárgy igényel ilyen jellegű tervezést, de vannak esetek, amikor kifejezetten hasznos lehet.

Induljon jól a reggel

Az első lépés: kelj időben! Ez szintén kicsit nulladik lépés, hiszen előző este kell beállítanod az ébresztőórádat. Próbálj meg egy reális időpontot találni, ne legyen se túl korán, se túl későn – bár ez nagyban függ attól is, hogy melyik napszakban tudsz a legjobban tanulni. Nekem délelőtt pörög a legjobban az agyam (meg este 6-9 körül is egész jó vagyok), így nekem nagyon fontos, hogy ezt az időt ne pazaroljam lustálkodásra. Fél nyolc vagy nyolc óra körülre szoktam állítani az ébresztőt, és azzal a szándékkal kelek fel, hogy legkésőbb kilenckor leülök tanulni.

A reggel ugyanúgy indul, mintha suliba mennék – tehát megreggelizem, felöltözöm, megmosakszom, ilyesmik. Nyilván “otthon maradósan” öltözöm ilyenkor, sminkelni sem szoktam, a hajamat pedig általában összefogom, hogy ne lógjon a szemembe. Nem kell kapkodni a készülődéssel, de azért nem árt kitűzni egy időpontot, amire már készen kell állnod a napi feladatok teljesítéséhez. Én külön kiemelném a reggeli fontosságát, tekintve, hogy hajlamos vagyok arra, hogy tanulás helyett unalmamban rendszeres kirándulásokat tegyek a konyhába. Ha rendesen reggelizem, akkor elég jól ki tudom védeni ezt a rossz szokást.

Munkára fel!

Ha már sikerült beindítani a napomat, kezdődhet is a tanulás. Többnyire a már bemutatott Pomodoro-módszert alkalmazom, mert nagyon jó tempóban tudok vele haladni, általában 2×4 tanulós szakaszt tudok végig csinálni ebédig, ami szerintem teljesen jó tempó. Általában van elméleti és gyakorlati tanulni valóm is. A délelőtt az elméleté, ahhoz kell a legfrissebbnek lennem, délután már nehezen maradok meg a könyvek mellett. A tanulós részek szüneteiben intézek minden mást: meglesem az e-maileimet, iszok egy nagy pohár vizet, kicsit átmozgatom a végtagjaimat. Tanulás közben rendszerint kéznél van egy cetli, amire azokat a dolgokat írom fel, amikkel a szünetben szeretnék foglalkozni. Így azok a dolgok, amik tanulás közben merülnek fel bennem, nem zavarnak meg a kelleténél jobban a koncentrálásban.

Ebédszünet

Szükségesnek éreztem kiemelni ezt a pontot, mert nálam idáig tart a Duracell nyuszi üzemmód. Enni kell, és pont. Ebéd után pedig kell egy kicsit pihenni, én képtelen vagyok rögtön kaja után újra nekiülni dolgozni. Szóval adok magamnak legalább egy órát. Szívem szerint egy óra pihenő után kezdeném újra a munkát, de sokszor beüt az, hogy délutánra valamelyest elfáradok, nem vagyok annyira a toppon, és ezért koncentrálni is kevésbé tudok. Szerencsés esetben ilyenkor áttérek a gyakorlati feladatokra, de ha azokra sem tudok odafigyelni, akkor adok magamnak még annyi időt, amennyi éppen kell (igen, ez sokszor azt jelenti, hogy csak délután 4-5 óra körül kezdek bele újra a tényleges tanulásba). Az ilyen hosszúra nyúlt szünetekben gyakran ledőlök egy kicsit pihenni, vagy elintézek néhány olyan dolgot, amit a pomodoros szünetekben nincs időm. Nem erőltetem meg magam túlzottan, hogy minél több energiával ugorjak majd neki újra a tanulásnak, de azért alapvetően ez a jutalom idő a napban, amit arra fordítok, amit szeretek :)

A második kör

A második tanulós szakaszban általában már nem tudok úgy koncentrálni. Ha szerencsém van, a teendőim között már csak gyakorlati dolgok vannak, így ilyenkor gyakran el is hagyom a Pomodoro rendszert, és inkább adott számú feladat után tartok pihenőt. Ez a rész már nem olyan szigorú, mint a délelőtti, gyakran a laptopom mellett ülök, az évfolyamtársaimmal egyeztetek a vizsgákról, vagy csak úgy beszélgetek valakivel. Persze igyekszem a hangsúlyt a tanulnivalóra helyezni, de ha délelőtt jól dolgoztam, akkor ilyenkor már lehetek kicsit lazább is. Amikor már kezdek a vége felé járni, elmegyek zuhanyozni, ami alatt egy kicsit letisztul a fejem, így jobban oda tudok figyelni a befejezésre.

A nap végén

Remélhetőleg lekésőbb kilenc óra környékre a teendőim végére érek. Innentől lazítás van, igyekszem kiüríteni az agyamat, netezek, olvasok, a családommal töltöm az időt. Összeállításra kerülnek a másnapi teendőim, beállítom az ébresztőórát. Legkésőbb fél 11-re igyekszem ágyba kerülni, hogy kitudjam pihenni magamat másnap reggelig.

Nos, ez lenne az én rutinom – jó hosszú bejegyzés lett. Remélem találtok benne számotokra hasznos dolgot is. Ha van valami bevált módszeretek a tanulós időszakra, osszátok meg a tapasztalataitokat kommentben!

Képek forrása: unsplash.com

(Visited 265 time, 1 visit today)

További bejegyzések